Noha Mircea Eliade történeteiből már több kötetre való válogatás megjelent magyarul a rendszerváltást megelőző évtizedekben, a román filozófus és vallástörténész ma is jobbára csak szellemtudományi munkásságáról ismeretes hazánkban. A Különös kalandok (1976, Kozmosz) és a Serampuri éjszakák (1980, Kriterion) után idén a Dionüszosz kertjében című kötettel a Metropolis Media igyekezett a szerző nevét újra bedobni a köztudatba, ám tartunk tőle, a várt sikert ők sem érhetik el.
Pedig Eliade kiváló író, mentes minden fölösleges fecsegéstől, ugyanakkor a feszültség fokozása érdekében képes egyetlen bekezdés alatt összekutyulni a szálakat, majd a káoszból ismét rendet teremteni – novellái nagyszerű olvasmányok. A hiba tehát nem benne van, és az egyébként fantasztikus irodalmat megjelentető kiadót sem szívesen kárhoztatjuk, Eliade novellagyűjteményét ízléses kötésben jelentette meg.
Ám félő, sokaknak a fantasztikus jelzőről nem E. T. A. Hoffmann vagy Mihail Bulgakov jut először az eszébe, hanem olyan – kétségtelenül tehetséges – szerzők, mint Philip K. Dick, Robert A. Heinlein vagy Frank Herbert. Valamint a sci-fi-ként felcímkézett Eliade-elbeszélések zöme még Lem lélektani drámájától is távol áll, nemhogy a Csillagközi inváziótól! Így aztán könnyen megeshet, csalódást okoznak az egyik oldalon, míg az értőbb közönséghez azért nem jut el ez a kötet, mert a sci-fi műfajának történetében nagy számmal előforduló kommersz regények és novellák miatt nehezen levetkőzhető előítéletek falába ütközik.
Márpedig a Dionüszosz kertjét kár lenne kihagyni. Fentebb utaltunk rá: történeteiben a szerző anélkül idéz meg különböző korokat és élethelyzeteket, hogy hosszas leírásokkal fárasztaná az olvasót. Párbeszédekkel operál, míg a környezetet egy impresszionista ecsetvonásaival festi meg. Eliade elbeszéléseiben visszatérő elem az értelmiség beleveszettsége a második világégés vagy a kommunista diktatúra barbár világába.
Ezzel szembesít minket, amikor a katonai szolgálatot teljesítő fiatal román egyetemistáról, vagy egy német költőről mesél. Előbbi haldokló ellenségét próbálja megmenteni. Nem azért, mert hős – erről szó sincs. Valódi oka: a teljes kilátástalanságban a haldokló Ivánra vetítette ki saját, utolsó reményeit. Hasonló megfontolásból bonyolódik bele egy hidegháborús összeesküvésbe a Pelerin hőse is, akinek a román állambiztonság mellett saját kétségeivel, és az önfeladás fenyegető közelségével egyaránt meg kell küzdenie.
A Hamis ifjúkorban a szerző még mélyebbre ás a lélek bugyraiban. (E novellából készített Francis Ford Coppola 2007-ben mozifilmet Fiatalság nélküli fiatalság címmel.) Milyen érzés szembenézni a korlátainkkal, megroppanni a felismerés súlya alatt, majd lemondani mindenről, beleértve az életet? – veti fel, s folytatja: Vajon mi tévők lennénk egy második eséllyel a vágyott, de soha el nem ért képességeink birtokában? És tényleg az-e a szabadság, aminek mindig hittük?
Ezek Eliade nagy kérdései, a válaszok pedig – a mieink.
(Mircea Eliade: Dionüszosz kertjében. Fordító: Joó Attila. Metropolis Media, 316 oldal)
