Diana hercegnő a világ egyik leghíresebb közéleti személyisége volt, akinek Károly herceggel 15 év után véget ért házassága sem változtatott népszerűségén. Olyan ikonikus hőse volt az embereknek, akiből sosem volt elég, így okkal volt feltételezhető, hogy tömegeket érdekelhet egy róla szóló mozifilm is.
Utóbbi ráadásul a nézők igazság utáni kíváncsiságának kielégítésére is szolgálhat, hiszen a hercegnő halálának körülményeit a mai napig a legváltozatosabb összeesküvés elméletek sora igyekszik magyarázni, a nézők pedig különösen szívesen fogadnak egy határozott verziót megosztó témák esetében.
Fájdalom, de a Diana ilyen válaszokkal nem szolgál. Pontosabban a számtalan izgalmas megközelítés helyett a most elkészült filmfeldolgozás a lehető legszerencsétlenebb mellett tört pálcát, és mindenáron és kényszeresen a mindent elsöprő, perzselő szerelem mozija kívánt lenni. Amit pedig így végül kaptunk, nem más, mint egy dilettáns módon elkészített, olcsó bulvárrománc, olyan, amilyet a Romantika csatorna kínál hétköznap kora délután az unatkozó háziasszonyok számára készült folytatásos brazil szappanoperák egy-egy epizódjában.
Pedig a Diana rendezője nem más, mint Oliver Hirschbiegel, aki Németországban előbb A kísérlet, majd A bukás – Hitler utolsó napjai címmel ért el kimagasló szakmai sikereket, s ezeknek a filmeknek feszes történetei, jó színészvezetése, remek dramaturgiája volt. Ugyanezek mind hiányoznak a Dianából, igaz a film reménytelen forgatókönyvéből sok jót nem lehetett kihozni.
Merthogy a fő koncepcionális gond a történetben keresendő: a Diana életének utolsó két évét bemutatni szándékozó alkotás semmi mással nem foglalkozik, csak a hercegnő dr. Hasnat Khan szívsebésszel folyó viszonyával.
Ebben a túlvezérelt kapcsolatban a karakterek végtelenül leegyszerűsített, kétdimenziós papírfigurák lettek, akik érzelgős, giccses jelenetek sorában civódnak egymással, a külvilág pedig megszűnik számukra, vagy egyszerűen nem fontos. Ennél is bosszantóbb, hogy a hercegnőt olyan ostoba, nyafogó nőnek ábrázolják, amellyel nemcsak azonosulni, szimpatizálni sem lehet.A film alapján pedig egyáltalán nem érthető, miért is vált milliók példaképévé, bálványává ez a hisztérika, aki képes az utca közepén az éjszakában sírva toporzékolni imádott férfija ablaka alatt. A szereplők száját eközben olyan közhelyek és papírízű mondatok hagyják el („nem én végzem a műtétet, a műtét végez engem”), hogy szinte nem hisz az ember a fülének, s emellett szinte már eltörpülő probléma a szereplők maníros és idegesítő alakítása, Naomi Watts egészen leszerepelt Dianaként.
Egy dologra mégis biztosan jó a Diana: megnyugodhatunk, hogy a hercegnő biztosan nem ilyen volt. Vagy ha igen, akkor emberek millióit vezették meg és csapták be korábban.
(Diana, magyarul beszélő, angol életrajzi dráma, 113 perc, 2013. Rendező: Oliver Hirschbiegel. Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.)
