Személy szerint teljesen meg tudom érteni a film két hősét, Zanát és kisöccsét, Danát. Gyerekként a térkép tényleg bűvös terepasztal, amin a képzelet szabadon szárnyalhat, és ha valamit nem néz meg ilyenkor a kiskorú felfedező, az éppen a pontos lépték – a realitás ugyanis erősen unalmassá teszi a kontinenseken át történő képzeletbeli utazás élményét. Zana is tudja, hogy nincs lehetetlen, Amerika meg alig pár centire van csak a térképen Európától és Afrikától. Amerika (amiről Zana és öccse egyébként azt hiszik, hogy egy város) pedig elsősorban azért fontos hely, mert ott lakik Superman, akivel ha sikerül összebarátkozni, segít majd a két árvának néhány halasztást nem tűrő feladatot megoldani, úgy mint Szaddám Huszein legyőzése és a srácok halott szüleinek feltámasztása.
A logisztika tehát nem ülhet diadalt a képzelet felett, és a két testvérnek nincs is nagyon másuk, amit birtokolhatnak, mint a fantázia meg az egymással kötött véd- és dacszövetség. Csakhogy az élet ezen a téren is erősen próbára teszi őket. A felnőtt világ alapesetben sem feltétlenül barátságos két utcagyerekkel, de a film időről időre emlékeztet arra is: az első öbölháború árnyékában bontakozik ki a történet. A tapintható feszültség időnként egy-egy pofon képében ad figyelmezteti erre apró hőseinket, de kijut nekik bőven a gúnyból és a szidalmakból is.
És ha mindez nem lenne elég, további veszteségek is érik őket. Egyszer csak elhalálozik az a vak aggastyán, akit Dana szinte apjaként szeret, míg Zana kétségbeesetten értesül a hírről, hogy igéző tekintetű szerelme családjával együtt az Egyesült Államokba készül kivándorolni. Ekkor születik meg a merész terv az amerikai útról, ráadásul csodás fordulatként még egy szamár is a képbe kerül – mint közlekedési eszköz –, aki az egyre inkább kiteljesedő globális popkultúra jótékony hatásaként a Michael Jackson nevet kapja.
Az Ezeregyéjszaka meséihez képest realista, de azért mégiscsak varázsos történet bája sem fedi el ugyanakkor, milyen kegyetlen körülmények között próbál a két testvér túlélni. A számító embercsempészekkel és számos életveszélyes helyzettel tarkított különös road movie valójában melankolikus bátorságpróba, és nem csak azért lehet szurkolni a két – egyébként kimondottan szerethető – utcakölyöknek, hogy életben maradjanak, hanem hogy ne lúgozza ki végleg belőlük az összes gyermekiséget és csodaváró lelkesedést ez a vesztébe rohanó felnőtt világ. A rendező a film végén még azt is eléri, hogy egy pillanatra összeszorul a néző szíve: a fantasztikus kaland véres és tragikus véget ér, de szerencsére csodák nem csak a szuperhősös filmek szereplőivel esnek meg.
(Barátunk, Superman. Színes, feliratos, svéd-finn-iraki filmdráma, 97 perc, 2012. Rendező: Karzan Kader. Forgalmazó: Vertigo Média)
