Szolzsenyicin és a kettészakadt Oroszország

Megnyílt a Terror Háza Múzeum Szolzsenyicin-kiállítása. A Nobel-díjas szerzőről szóló első hazai tárlatot Orbán Viktor nyitotta meg.

Alekszandr Szolzsenyicin, A Gulag szigetcsoport és az Ivan Gyenyiszovics egy napja szerzőjét legfontosabb művein keresztül mutatja be a Terror Háza Múzeum Egy orosz hazafi – Alekszandr Szolzsenyicin (1918–2008) című kiállítása, amelyhez számos hazai és oroszországi intézmény kölcsönzött anyagokat.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a szombati megnyitón köszönetet mondott a Terror Háza Múzeumnak és Schmidt Márianak, a múzeum főigazgatójának, valamint Ljudmila Szaraszkina irodalomtörténésznek, Szolzsenyicin életrajzírójának. „Sokat gondolkodtam, van-e értelme, hogy ennyi szakértő között egy megnyitón megszólaljak. De talán a mondandómnál is fontosabb az a tény, hogy Magyarország miniszterelnöke itt van ma. Ez lehetőséget ad nekünk arra, hogy magyar népként kifejezzük a hálánkat és a megbecsülésünket mindazért, amit Szolzsenyicin értünk is tett. Sokunk előtt ismerős a kép, ahogy kézről kézre jártak Szolzsenyicin újságpapírba csomagolt, szamizdatban terjedő kötetei a hetvenes és a nyolcvanas években. Amikor elolvastuk, úgy éreztük, hosszú álomból ébredtünk, és a valóság kegyetlenebb volt, mint sejtettük. Szolzsenyicin tollát a holtak iránti tisztelet és az élők iránti felelősség vezette. Ugyanez a törekvés hozta létre 2002-ben a Terror Háza Múzeumot is”  – mondta a miniszterelnök.

Kifejtette, hogy Szolzsenyicin életművében nagyon fontosnak tartja az igazságtalanságra való rákérdezést. „Ma sokan úgy gondolják: a keresztény magatartás kimerül abban, hogy tartsd oda a másik orcádat is. Pedig a keresztény felfogáshoz az a kérdés is hozzátartozik: ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?

Szolzsenyicin tudta, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában, de azt is, hogy minden próféta felelős Isten előtt a saját népe sorsáért. A Nobel-díjat sokáig azért nem vette át, mert félt, hogy utána nem engedik vissza a Szovjetunióba. Amikor pedig a rendszer kivetette magából, nem használta ki azt a lehetőséget, hogy külföldön hazája ellen beszéljen, hanem remeteként élt. Aggódva figyelte, hogy falja fel a kapitalizmus azokat a társadalmakat, amelyekből hiányzott a kommunizmus pusztítása folytán a védekezés képessége. Szolzsenyicin nem azt kéri, hogy a posztkommunista országok határolódjanak el a múltjuktól, hanem hogy térjenek meg és újuljanak meg. Nekünk, magyaroknak ez azt jelenti, hogy vissza kellene térni keresztény gyökereinkhez” – vélekedett a miniszterelnök.

A kiállítás rendezésekor kutatócsoport járt Moszkvában a Szolzsenyicin özvegye által vezetett Szolzsenyicin Alapítványnál, amely számos dokumentummal, mozgóképpel és fotóval járult hozzá a budapesti tárlathoz. Natalja Szolzsenyicina videoüzenetét a kiállítás szombati megnyitóján vetítették le. „A kilencvenes években bejárta a világot az a szép és naiv mítosz, hogy a történelemnek vége van, pedig az új század újfajta őrülettel fenyeget. Ezzel együtt kell szembeszállnunk, azzal a tudással, amit a huszadik században megszereztünk, és amit át kell adnunk a következő nemzedékeknek is. Mindez pedig lehetetlen a saját történelmünk és a szomszéd népek ismerete nélkül.  A Terror Háza Múzeum egyike azoknak a nemes törekvéseknek, amelyek célja, hogy ez a történelmi tapasztalat ne merüljön feledésbe” – mondja a felvételen Natalja Szolzsenyicina.

„A kommunizmus legnagyobb ellenfelét nem a szabad világ adta, hanem a diktatúra földje. Köszönettel tartozunk Szolzsenyicinnek, mert különös és lenyűgöző módon szolgáltatott bizonyságot arról, hogy a Gondviselés törvényeit semmilyen emberi erő nem írhatja felül. A diktatúra krónikásaként, prófétaként őrizte meg azok emlékét, akiket ki akartak törölni a teremtés könyvéből ” – mondta köszöntőjében Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

„Amíg vannak és lesznek, akik a legsötétebb elnyomás idején is képesek az igazságról szólni, addig a jövőnk nem üres ígéret” Korábban George Orwellről és Arthur Koestlerről szóló kiállítása is volt már a Terror Háza Múzeumnak, ebbe a sorba illeszkedik a Szolzsenyicin-tárlat. Öt évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta eddig még csak egyszer nyílt Európában kiállítás Szolzsenyicinről, Genfben. „Huszonöt évvel a győztes antikommunista forradalmak után ideje megemlékezni a hősökről, akik megmentették a lelkünket” – mondta Schmidt Mária.

Ljudmila Szaraszkina irodalomtörténész, Szolzsenyicin életrajzírója európai szintű kulturális eseménynek nevezte a Szolzsenyicin művészetét bemutató kiállítást a Terror Háza Múzeumban „Moszkvában is létezik a Gulag-múzeum, a kiállítása 2004-ben nyílt meg Üldöztetések satujában címmel. Az itt bemutatott anyag bőven elég arra, hogy a Sztálin-rezsimről tiszta képet kapjunk. Néhány éve mégis egyre több olyan hangot lehet hallani Oroszországban, hogy erre az üldözésre szükség volt az állam megerősítéséhez, és hogy Szolzsenyicin a szovjet állam ellensége volt. Évről évre nő azoknak a száma, akik Sztálin büntetőpolitikáját akarják visszahozni. Az ország ideológiailag kettétört, a felmérésekre választ adó emberek több mint fele szerint Sztálin több jót tett, mint rosszat.”

Az irodalomtörténész a múzeum honlapjáról idézett kommentárokat. Van, aki szerint múzeum a gyűlölet gyűjteménye: gyűlöl mindent, „ami szovjet és ami kedves”. Elmondta: radikális lapok azon is felháborodtak, hogy a Gulag-szigetcsoport bekerült a tananyagba. „Ebből úgy látszik, hogy két szellemi haza van országunkban, az egyik a Szovjetunió, a másik Oroszország, és ebből sok évtizedre elhúzódó vita lesz. Szolzsenyicinnel kapcsolatban ma is elhangzanak például olyan vádak, hogy nincs pozitív hőse, és ezzel megalázza az orosz ember öntudatát. Hasonló vádakat minden orosz klasszikus kapott, aki féltette országát és magára vette a nyílt leleplezés terhét.”