Bezárt a várgesztesi vár

November elsején bezárt a várgesztesi várban üzemelő turistaszálló és vendéglő, a vár nem fogad vendégeket.

Grund
2013. 11. 01. 15:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bozzay Attila elmondta: 1990 óta családi vállalkozásban üzemeltette a várat. A bérleti díj fizetése mellett gondozta az épületet, amelyben az elmúlt 23 évben a megyei önkormányzat semmilyen értéknövelő beruházást nem végzett annak ellenére, hogy évente átlagosan kétmillió forintot kapott a létesítmény használatáért. A megye még eladásra is meghirdette a gótikus műemléket, amely az utóbbi években olyan állapotba került, hogy kisebb javítgatásokkal már nem lehet fenntartani az állagát –  tette hozzá.

A vár 2012 januárjában állami tulajdonba került, a megyei ingatlankezelő központot jelölték ki vagyonkezelőnek. Bozzay Attila év elején felmondta a megyével kötött bérleti szerződést, és közölte az ingatlankezelővel, hogy ettől kezdve a hely felelős őrzőjeként tevékenykedik. Közben a szervezet kérésére összegyűjtötte a halaszthatatlannak tartott rekonstrukciós feladatok árajánlatait, amelyek közel 70 millió forintot tettek ki. Március 31-én megszűnt az ingatlankezelő, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) megyei kirendeltsége lett a vár új tulajdonosa.

A szervezet szerint a bérleti szerződés felmondása nem volt szabályos, és ezért az elmúlt másfél évre visszamenőleg 3,6 millió forint bérleti díjat követel – mondta Bozzay Attila, aki szerint a nevezetesség ebben az állapotában nem működhet tovább. Sütő Erika, az SZGYF megyei igazgatója az MTI-nek elmondta: a járási örökségvédelmi hivatal felhívására a várfal balesetveszélyes részeit elkerítették, veszélyt jelző táblákat helyeztek el és statikai felmérést végeztettek. Az igazgató hozzátette, hogy valóban vitában állnak a volt bérlővel, azonban megkérték a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-t, hogy vegye vissza a vár kezelését, mert a szociális és gyermekvédelmi intézmények fenntartását végző szervezetnek forrása és szakértelme sincs a helyreállításra, vagy az állagromlás megakadályozására.

Menoni Gabriella, Várgesztes polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az MNV várhatóan november 15-én átveszi a vár kezelését, majd az önkormányzat tárgyalásokat kezd a szervezettel a vár üzemeltetéséről. A megállapodáshoz azonban támogatásra is szükség van, mert a 600 tős település erejét meghaladja a műemlék helyreállítása. A Várgesztes községtől délre álló vár első épületeit 1342 körül építették, amikor Nagy Lajos király utasítására a Csák nemzetség vára helyén egy kényelmesebb vadászkastélyt alakítottak ki. A később megerősített létesítmény a török háborúk alatt többször gazdát cserélt, majd a lakosság a kövek egy részét a környékbeli építkezésekhez elhordta. 1877-ben műemléki felmérést végeztek a területen, 1877-ben műemléki felmérést végeztek a területen, 1932-ben a  Magyar Munkások Turista Egyesülete turistaházat épített a vár délnyugati részén. A létesítményben komolyabb állagmegóvás utoljára 1960-ban történt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.