Szerintünk ezek voltak az év magyar könyvei

Szubjektív válogatás az idei magyar könyvtermésből. Gazdag felhozatal, örvendező olvasóközönség!

Kun Árpád: Boldog Észak

2013 a meglepően új hangok éveként kerülhet be a magyar irodalom aranykönyvébe. Számos olyan regény, novella vagy verseskötet látott napvilágot, amelyek addig itthon sosem látott színnel gazdagították az összképet. Ezek egyike Kun Árpád regénye, amely – a hazai prózai hagyománnyal szembe menve – a boldogságot választotta témájául. Főszereplője a hórihorgas Aimé, a félig francia, félig benini kórházi ápoló, aki a messzi Északon, a norvég fjordok között talál rá a boldogságra. A különleges érzékenységgel felépített történet az emberi létezés törékenységén, az elmúlás szükségszerű fájdalmán keresztül jut el a tökéletes harmóniához. A Boldog Északot olvasva rá kell döbbennünk, hogy nemcsak a nyomor és az erőszak, hanem a szépség és a szeretet is lehet izgalmas, érdekfeszítő. Giccsmentesen, kellő iróniával és önreflexióval megalkotott páratlan regény Kun Árpád munkája, amely vitathatatlanul az év egyik legfontosabb kötete. (Magvető Kiadó)

Kiss Noémi: Ikeranya

Kiss Noémi írásai mellett sosem lehet elmenni szó nélkül. Rendkívül erőteljes prózanyelve mindenképpen hatással van az olvasóra, akár ráérez és elfogadja ezt a sokszor bántó nyíltsággal elénk tárt világot, akár nem. Az Ikeranya úgy illeszkedik eddigi munkái sorába, hogy közben radikálisan újraértelmezi a korábbiakat. A „Magzatpróza” műfaji megjelölésű kötet egy anya és iker gyermekeinek története a fogantatástól az első születésnapig – és egyszerre egy szöveg, az anyaságot megélő szerző által írt szöveg születésének története is. A valóság és fikció közötti átmenet játéka így minden korábbinál komolyabb szabályok szerint zajlik. Az őszinte – néha már-már kíméletlen – kitárulkozás a történet hiteles előadásának egyetlen feltétele. Kiss Noémi fájdalmon, félelmen és szereteten átszűrt írása új nyelvet teremt, amely segítségével mindenki számára elérhetően ábrázolja az életet adó anya és gyermekei titokzatos világát. (Magvető Kiadó)

Rubin Szilárd: Zsebtükör

Egy kötet, amely nem elsősorban az esztétikai értékei, sokkal inkább a szövegek különlegessége miatt került be a válogatásba. Rubin Szilárd a magyar irodalom egyik későn felfedezett alkotója, aki a megérdemelt hazai figyelmet és sikert már nem élhette meg. Az 1963-ban megjelent Csirkejáték című műve a magyar próza egyik legfontosabb alkotása, ennek felismeréséhez azonban a 2000-es évekig kellett várni – akkor is a német fordítás tette egy csapásra híressé a regényt. Nem kevésbé izgalmas az író monográfusa, Keresztesi József által összeállított, Aprószentek című posztumusz dokumentumregény sem, amelyben egy sorozatgyilkosság nyomába ered a szerző, már-már mániás alapossággal. A Zsebtükör is Keresztesi József munkáját dicséri. A kötetbe Rubin hagyatékban maradt munkái kerültek: versek, levelek, prózatöredékek. A szövegek értékét az életmű éppen folyamatban lévő feltárása és értékelése adja. A Zsebtükört olvasva részeseivé válhatunk egy jelentős életmű felfedezésének. (Magvető Kiadó)

Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv

Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat Takács Zsuzsa kötetéhez. A négy ciklusból álló mű az elmúlás, a szenvedés és a gyász témáit járja körül. A különféle szerepekbe bújó lírai én megszólalása egyedivé, utánozhatatlanná teszi a verseket, az egyszerű fogalmak nem képesek megragadni a szabad verselés játékossága ellenére is elégikus hangot. Szerepek elevenednek meg a kötetben: Keresztes Szent János, Teréz anya, és előkerülnek a mesterek: Weöres, Dosztojevszkij, Kálnoky, Petri György, a Gyász előérzete című részben pedig egy haldoklás képeinek kollekciója. Tiltott nyelven ír, így minden szó bűn. És egyben lehetőség, hogy felfedezzünk valamit, amire az engedélyezett, mindennapi nyelvünkben sosem találnánk rá. Ha mást nem, hát a lehetőséget magát: „És akkor élhettünk volna úgy, / mint a fényérzékeny növények: / fölfelé törekedve. Élhettünk / volna úgy, mintha éltünk volna”. (Magvető Kiadó)

Centauri: Jégvágó

Az irodalmi élettől távol maradó, titokzatos Centauri 2006-ben publikált először, azóta őrzi inkognitóját. Két novelláskötetének magabiztos, újszerű, egyedi hangja sokakat zavarba hozott, annál is inkább, mert nem lehetett arcot társítani a rejtélyes névhez. Öt év hallgatás után az író idén első regényével jelentkezett. A Jégvágó továbbra is őrzi a titkot, Centauri nem leplezi le magát – a hagyományos értelemben. A regény ugyanis bizonyos szempontból mégis leleplező erejű: pontosan felidézi a szerző prózai világát, vagyis eltéveszthetetlenül centauris. Az írói (ál)név véglegessé vált, megszilárdult. A regény ugyanakkor jóval több, mint a korábbi munkák felidézése. A Jégvágó egy szokatlanul nyers, felpörgetett történet, amely egyszerre idegen, és mégis rendkívül ismerős. Mintha egy ízig-vérig észak-amerikai prózát a szerző nyakon öntött volna egy adag latin mágiával, és mindezt magyar nyelven, a magyar olvasó valóságát szem előtt tartva formálta volna regénnyé. A végeredmény egy különleges, letehetetlenül izgalmas regény, az év egyik különleges meglepetése. (Magvető Kiadó)

Borbély Szilárd: Nincstelenek – Már elment a Mesijás?

Borbély Szilárd könyve a legtöbb irodalmi lista élén végzett idén, nem véletlenül. A kilátástalan mélyszegénység ábrázolása a puszta szenvedésen keresztül az emberi létezés olyan szintjeire kalauzolja az olvasót, ahová önmagától sohasem jutna el. A nyomor megjelenítése nem előzmény nélküli a magyar irodalomban. Móricz Zsigmondtól Tar Sándoron át Krasznahorkai Lászlóig számtalan szerző hátborzongató történeteit olvashatjuk a legtöbbünk által ismert létezés alatt élők sorsáról. A boldogtalanság azonban valahogy mégis egyedi, mindenkinél máshogyan szól. Borbély Szilárd művei esetében a nyomor a szenvedésben megbúvó oltalom miatt válik különlegessé. A Nincstelenek egy falusi család története a 60-as, 70-es évekből, amelyet egy tízéves kisgyerek elbeszélésében hallhatunk – vagyis, ha lehet, még a mélyszegénységnek is a legmélyéről. Az értelmezés persze az olvasótól függ, ha úgy akarjuk, a megváltás elmarad, de ha hiszünk benne, hogy a nyomorba ragadtak kiszakadhatnak kilátástalan helyzetükből, akkor felfedezhetjük a nincstelenségben a reményt. A szövegben legalábbis. (Kalligram Kiadó)

Ágh István: Összegyűjtött versek I–II.

Egy jelentős magyar költészeti életmű összefoglalását adja Ágh István Összegyűjtött versek című, kétkötetes válogatása. A Hetek költőcsoportjához tartozó Ágh István idén 75 éves, hatvan esztendős életpályát tudhat maga mögött. Ezeknek az évtizedeknek a verstermését szerkesztette most össze, a régebbi versekbe néhol bele is javítva, vagy akár teljesen átírva azokat, és egy kötetnyi új verset is csatolt. Költészetében meghatározó az élmény, az élményre való emlékezés; az, hogy a konkrét tapasztalatokat tágabb összefüggésrendszerbe, magasabb dimenzióba helyezi át. Ez igaz a történelmi tapasztalatokra is, 1956-ról és az ekkor átélt sortűzről például számos verse szól. Kései költészetében megszaporodnak a kevésbé élményszerű, inkább egyetemes létkérdéseket feszegető, az idő múlásával és az elmúlás gondolatával szembenéző költemények. (Nap Kiadó)

Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a halálcsillag

Cserna-Szabó András keserédes „unortodox love storyja” az első regény volt az eddig rövidprózában utazó szerző tollából. Két szálon futó történet született a boldogtalan Emlék Bundás Budapest–Pécs–Kolozsvár–Horvátország négyszögben játszódó kalandjai és egy (szintén) szomorú véget érő vadnyugati történet összefésülésével. A bűnös mindenütt a szerelem, amely Cserna értelmezésében rettenetes, felemelő és röhejes egyszerre. Olyan téma, amihez csak fekete humorral lehet nyúlni. A szereplők többsége annyira lehetetlen, hogy már a puszta létezésük is részvétet ébreszt az olvasóban. Megértéssel figyeljük csetlés-botlásukat, és örülünk, ha legalább egy időre sikerül egymásra találniuk. (Magvető Kiadó)

Márai Sándor: Hallgatni akartam

Más fontos posztumusz kötetek – Hajnóczy Péter, Rubin Szilárd, Weöres Sándor művei – mellett az év irodalomtörténeti szenzációja volt az eddig nyomtatásban soha meg nem jelent Márai-kötet, a Hallgatni akartam. Az Egy polgár vallomásai harmadik részébe szánt, időrendben a Föld, föld!... című kötetet megelőző fejezeteket naplója tanúsága szerint azért nem adta ki a szerző, mert nem akarta „a magyarság vádiratát” külföldön megjelentetni. Márai valóban nem fest túl hízelgő képet az anschluss utáni Magyarországról. A polgári értékek eltűnéséről szól a Hallgatni akartam. Márai nem tudja felhőtlen örömmel szemlélni a Felvidék, és ezen belül szülővárosa, Kassa visszacsatolását sem, mert azt éli meg, hogy a felvidékiek által „anyásoknak” nevezett anyaországi hivatalnokok és a hadsereg bevonulásával sem ezek a polgári értékek érkeznek vissza a korábban elcsatolt országrészbe. (Helikon Kiadó)

Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

A Magvető Kiadónál jelent meg Fehér Béla új regénye, a Jelenetek egy vakondűző életéből. A 19. századi eseményeket elbeszélő Kossuthkifli után – amelyből Rudolf Péter rendezésében filmsorozat készül – az író ezúttal a jelenkori Magyarországot választotta a történet helyszínéül. A regény főhőse, a korosodó Ecsedi Gyula egy lakóautóval járja a magyar vidéket, hivatása, hogy megszabadítsa a kerttulajdonosokat legfőbb ellenségüktől, a vakondoktól. A nagy sikerű Kossuthkiflihez hasonlóan az új regény is hamisítatlan road-movie, vagyis folyamatosan úton lévő történet. Az utazás nem csak térben, időben is zajlik. A vakondűzés közben kibomlik Ecsedi élettörténete: kommunista apja, a párizsi emigráció, és egy elrontott házasság. Fehér Béla fanyar humorral átszőtt, eltéveszthetetlen prózanyelve görbe tükröt állít a gőgös, fennhéjázó néplélek elé. A nagyra törés helyett a hétköznapok kisszerű valósága, vagyis a folyamatos elbukás, és a kettő között feszülő ellentét iróniája jelenik meg Ecsedi Gyula történetében. Vagyis az a józan cinizmus, amely Fehér Béla műveit egyedivé és izgalmassá teszi.(Magvető Kiadó)

Szőcs Géza: Carbonaro – Ha polip szuszog Kolozsvárott

Carbonaro írja Szőcs Géza Kolozsvár-történeteit. A régi álnév alatt az író-költő egy saját Kolozsvár-valóságot oszt meg velünk, pontosabban Sziveri Jánossal. A vajdasági költőt nem sokkal a halála előtt látogatta Szőcs, most a Sziveri vigasztalására kitalált történeteket gyűjtötte kötetbe. Nevezhetjük akár mágikus realizmusnak is. Carbonaro nagy fantáziával és kultúrtörténeti tudással felépített világa valahol a valóság és a mesék határán egyensúlyozik. A párbeszédes forma a közös mesemondás spontaneitását kölcsönzi a szövegeknek. A második kötet a szerző és Sziveri János „valódi” kapcsolatát dokumentálja fényképek, dokumentumok és egymásra reflektáló írások összegyűjtésével. (Méry Ratio Kiadó)

Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd

Kondor Vilmos az utóbbi évek egyik legérdekesebb irodalmi jelensége. Álneves szerző, aki majdhogynem a semmiből teremtette meg Budapest-sorozatával a hamisítatlan magyar történelmi krimi műfaját, regényei középpontjába egy olyan figurát – Gordon Zsigmondot, az Amerikából hazatelepült elszánt bűnügyi tudósítót – helyezve, aki méltán vált a közönség és a kritika egy részének kedvencévé. A rajongók legnagyobb bánatára Gordon figurájától tavaly búcsút vett megteremtője, ugyanakkor jó hír lehet, hogy nem kellett sokat várni, hogy újabb Kondor-regény kerüljön a könyvespolcokra. Krimi helyett ezúttal kalandregény, szűkszavú, bokszrajongó bűnüldöző helyett egy fiatal, autóbolond katonatiszt várja az olvasókat. Ami viszont közös: a történelemkönyvekből ismert korszak – a második világháborús kiugrási kísérlet időszaka – hétköznapjai ezúttal is pergő párbeszédekkel és különös karakterekkel tűzdelt történetben elevenednek meg. (Agave Könyvek)

Kötter Tamás: Rablóhalak

A magyar irodalom mennyiségi mutatóira nem lehet panasz, sokak szerint a minőség terén sincs szégyenkezni valónk, ám kétségkívül van még helye az új hangoknak. Persze kicsit a kulturális komplexusainkról is tanúskodik, hogy Kötter Tamás debütáló novelláskötete kapcsán rögtön külföldi írókhoz – Bret Easton Ellishez és Michel Houellebecq-hez – igyekeznek őt hasonlítani neves magyar kollégái a fülszöveg ajánlóiban. Persze tény, hogy a budapesti elit viselt dolgait tollhegyre tűző szövegekben felfedezhetőek ilyen ízek – Ellis szenvtelen iróniája és Houellebecq kegyetlen líraisága –, csakhogy Kötter nagyon is egyéni – minőségi, elegáns és jó szabású – stílusba öltözteti a valós megfigyelésekből táplálkozó látleleteit. Szex, korcs vágyak, önbecsapás, sznobéria, kisstílűség, felszínesség és üres, semmitmondó párbeszédek – a valóság nem éppen vonzó, de mindennapos tapasztalata köszön vissza a lapokról. (Pesti Kalligram)