− Hamarosan a boltokba kerül első önálló szólóalbumod, amelynek megjelenését az ötvenedik születésnapod környékére időzítettétek. Ahhoz képest, hogy több mint negyedszázadot töltöttél a pályán, nem tartod kissé megkésettnek?
− Az amatőr korszakot magam mögött hagyva, a Pokolgép énekeseként szerepeltem először hanghordozón. Attól kezdve kizárólag csapatban dolgoztam: emellett ott volt a P. Mobil, majd a Mobilmánia, de a Codához sem lettem hűtlen. Az itt felsoroltak mindegyikével készült lemezfelvétel, ha akartam volna, sem jutott volna időm önálló album elkészítésére. Egyébként nem is voltak ilyen ambícióim, teljes mértékben kielégített, hogy az ország élvonalbeli zenekarainak lemezén énekelhetek. Miután megérkeztem az első ötvenedik évhez, megérett bennem az első szólóalbum gondolata. Azokat a barátaimat kértem meg a lemezen való közreműködésre, akikkel az elmúlt harminc év közös zenekarba sodort. Egy részük szerzőként, szövegíróként, a Rudán Joe’s Coda jelenlegi tagsága pedig kísérő muzsikusként is szerepel az albumon.
− Nevesíthetjük őket?
− Hogyne, hiszen olyan kiváló zeneszerzőkről van szó, mint Vámos Zsolt, Nagy Dávid, Zeffer András vagy Kozma Tamás. Andrásik Remóval valamikor közös lemezt készítettünk, amely sohasem jelent meg, s most itt az alkalom az újabb együttműködésre. Akár csak Vedres Joe-val, valamint Hirleman Bercivel, akiknek a szólóalbumán is énekeltem korábban. Papp Gyulával a Codában és a P. Mobilban dolgoztam, csakúgy mint Sárvári Vilivel. A Coda egykori zenészei közül Sipeki Zoli, Makovics Dénes és Tornóczky Feri, az újak közül pedig a gitáros Tóth László és a basszusgitáros Gyenes Attila írt egy-egy dalt. A szövegeket szintén barátaim írták: Horváth Attila, Barbaró Attila, Palancsa Gábor, Toldi Tamás, Sárdy Barbara, Katona László, valamint a dalok zeneszerzői.
− A névsor hosszúsága meghatározza a rendelkezésre álló játékidőt. A maximális kihasználtságra törekedtél?
− Igen, teljes mértékig ki szeretném meríteni a cd biztosította lehetőséget, hiszen az összes dalt magaménak érzem. A felkért zeneszerzők különleges tehetségek, s tényleg kitettek magukért. Két bónuszfelvétel is helyet kapott a korongon, az egyiket egy Kanadában élő barátom, Katona László írta, a másik egy székely nemzeti rockopera betétdala Csaba királyfiról, amelynek zeneszerzője és szövegírója G. Nagy Ilián. Az album sokszínűségét erősíti, hogy minden dalnak más és más a szerzője, a stílusban sem szerettem volna korlátozni őket, teljes alkotói szabadságot kaptak. Ugyanez vonatkozik a szövegírókra is, Horváth Attila például három szám szövegét is jegyzi.
− Szólóalbumon a szerzők alkotói szabadsága mellett az előadó is kitörhet a meghatározott zenekari keretekből.
− Azért vállaltam szívesen rockopera-szerepeket, hogy kilépjek a skatulyákból. Egyébként a szekszárdi Jazz Orchestránál is vendégeskedtem, ahol a tizenhat tagú zenekarban tizenkét fúvós fújt mellettem. Ez a szereplés teljesen más érzéseket váltott ki belőlem, és merőben más előadói stílust kívánt. Sikerült bebizonyítanom, hogy a rock és a metál mellett más műfajokban is helyt tudok állni.
− Erről az oldaladról leginkább a Pokolgépből való kiválásod után szerezhetett tudomást a közönség. Tóth László gitárossal duóban járjátok az országot, de az emblematikus dalok, az eredetinél jóval szelídebb formában, a Kalapács és az Akusztika projekttel is megszólalnak. Vajon mennyire elégíti ki a konszolidált hangzás a rock dübörgéséhez szokott publikumot, és persze a színpadi előadót?
− Egyik példaképemnek, David Coverdale-nek is létezik egy Japánban kiadott lemeze, ahol egy szál gitárra hangszerelve adta elő a jól ismert dalokat. Számomra, de Laci számára is komoly kihívás volt ezeket a számokat úgy megszólaltatni, hogy a közönség elfogadja őket. Ám az elfogadás önmagában kevés: a lényeg, hogy az embereknek ne okozzon csalódást, kellően ráhangolódjanak, és vegyék a színpadról érkező hullámokat. Az eredetileg rock vagy heavy metal stílusban készült szerzemények közül nem mindegyik alkalmas akusztikus előadásra. Előfordult, hogy a kiválasztott daloknak több mint a felét kidobtuk, mert nem éreztük elég meggyőzőnek ehhez a formához. Mindemellett a gazdaságossági, valamint egyes klubokban a hangerő-korlátozási szempontok sem elhanyagolhatók: olyan helyekre is eljutunk ezzel a projekttel, ahová egy zenekarral megoldhatatlan lenne. 2010 elején állt fel a Kalapács és az Akusztika formáció, Kalapács József, Závoti Zoltán, valamint az általam működtetett duó azóta sokszor egyesült. Eljutottunk Erdélybe is, a határon belül pedig két telt házas templomi koncertet adtunk az év végén.− Nemrég alakult meg az Attila Fiai Társulat. Mit takar e történelmi elnevezés?
− 1993-ban mutatták be Szörényi Levente rockoperáját Attila, Isten kardja címmel, amelyben a hun király három fiaként Kalapács József, Mr. Basary, azaz Babári József és jómagam kaptam szerepet. Innen származik az ötlet, hogy a három fiú – mindhárom József – csinálja meg az Attila Fiai Társulatot, amelyben különböző rockoperákból adunk elő részleteket. Mára tíztagúvá terebélyesedtünk komplett zenekarral, valamint Tóth Renivel, az Örökség együttes énekesével és Szűcs Antal Gábor gitárossal kiegészülve. Nemrég tértünk haza Amerikából, ahová a magyar házak, illetve magyar klubok hívtak meg bennünket. Meglehetősen hosszú turnét bonyolítottunk le a keleti parttól a nyugatiig.
− Eközben kisebb-nagyobb szünetekkel a saját zenekarod is működik. Magyarországon magas minőségi megszólalással talán a pécsi Coda zenekar interpretált elsőként Led Zeppelin- és Deep Purple-örökzöldeket. Ha jól számolom, a megalakulás óta huszonöt év telt el.
− Igen, egy pécsi blues-kocsmában való dzsemmeléssel indult a Coda története. Hobbizenekarként alakultunk, mindenki munka mellett zenélget, amikor éppen ráér. Ezért is nem lépünk gyakrabban közönség elé. A Zeppelineket és Deep Purple-öket szívvel-lélekkel kell játszani, ezért a tagság is ennek szellemében állt és áll össze. Egyetlen kiadott lemezünkön saját szerzemények találhatók, hiszen kedvenceinket úgysem tudnánk úgy eljátszani, ahogyan eredetiben megszólalnak. Az elmúlt huszonöt év tagcserék szempontjából meglehetősen mozgalmas volt, amely egyrészt a lakóhelyváltozásoknak, másrészt a zenészek elfoglaltságának a következménye.
− Öt évet húztál le a Mobilmániával a zenekar egyik alapító tagjaként. Az év végi koncert után ellentmondásos hírek járták be a Facebook-oldalakat és az egyéb kommunikációs csatornákat. Megtudhatjuk, hogy mi az igazság a kiválásod körül?
− A zenekarból való kiválásom régóta érett, egyébként nyílt titok volt, még a Mobilmánia számára is, hiszen két hónappal ezelőtt már tartottak meghallgatást, ahol énekest kerestek. Szeretném tisztázni: annak idején azért mentem énekelni a zenekarba, mert tényleg legendák álltak a mikrofon mögött. Elsősorban Vikidál Gyulára gondolok, akit gyerekkorom óta tisztelek és becsülök. Tunyogi Pétert úgyszintén, vele már korábban is énekeltem együtt; Kékesi „Bajnok” Lászlót − ugyancsak a hetvenes évektől − szintén nagyon szerettem. Elsősorban miattuk lettem a zenekar tagja. Tunyó azóta az égi zenekarban játszik, Gyula is elhagyta a csapatot, mikor Vámos Zsolt és Borbély Zsolt távozott. Súlyos csapásként éltük meg mindezt. Én még maradtam, sőt az Alexandra kiadóval való kapcsolataim révén segítettem a második album megjelenését is. Hittem abban, hogy az új gitárossal még működőképes lehet a zenekar, de két év után Szentkirályi Jani is kilépett. Nekem már az első hullámban, Zsoltékkal együtt kellett volna mennem, mert az utóbbi időben megfáradt a kapcsolat.
− Tavaly Baranya megye díszpolgára lettél. Eddigi művészi sikereid mellett feltehetően a településhez való hűséged is motiválta az adományozókat. Mi köt Kozármislenyhez?
− Számomra is meglepetés volt, hogy megkaptam a díszpolgári címet. A kitüntetés a rockzenében eltöltött több évtizedes munkám jutalma, amelyet ezúton is köszönök az illetékeseknek. Annak ellenére, hogy körülbelül húsz évet Budapesten töltöttem, lélekben és érzelmileg mindig is Baranya megyei maradtam. Nyolc éve költöztünk Kozármislenybe, hiszen amennyiért Budapesten lakást, ugyanannyiért a baranyai településen családi házat vásárolhattunk. Feleségemmel inkább a vidéki élet mellett döntöttünk, még azon az áron is, hogy ingáznom kell a főváros és a település között. Nem utolsósorban minden ide köt. Pécsett születtem, és itt, a szülőhelyem közelében szeretném leélni az életem.
