Nekem mindörökké bergendys marad. Sándor ott volt hatvankilencben is, amikor az Ifipark vasasztalánál jól nevelten üldögélve hagytuk, hogy a zenekar megfertőzzön bennünket a Svájcból frissen importált, számunkra kissé szokatlan soulmuzsikájával. S pár év elteltével ott volt a nekünk, nyolcadik kerületieknek „kiosztott” Ganz-Mávag kultúrotthonban is, amikor vasárnap esténként a barátságtalan hodályban tolongtunk és táncoltunk az igényesen interpretált beat- és rockdalokra. Soraik között ekkor már Demjén Ferenccel.
Épphogy csak beletörődni látszott a fület takaró, „hosszú” hajviseletbe a megcsontosodott szocialista kultúrtársadalom, amikor a Kisstadionban, az Olympia és az Illés társaságában megtartott koncerten Hajdú Sándor és zenekarvezetője tar kopaszra borotvált fejjel fújják végig a Bergendy zenekar műsorát. 1971-ben ez éppoly skandalum, mint a hátközépig érő, lobogó sörény
Ezt a szerény, mosolygós zenészt mi, fiatal rajongók csak Alexnak hívtuk, aki az épp aktuális nótának megfelelően, a trombitát a harsonával cserélgetve szinte észrevétlenül bújt meg a fúvós szekció másik két tagja között. Ha kellett, vokálozott, a korai években szólót is énekelt. Aztán Latzin Norbert kiválásával a billentyűs szerepe is rá hárult. Mindezek ellenére Rózsi mellett már akkor is nehéz volt sztárnak lenni
Akkoriban kevesen tudták, hogy a Rés a tetőn, a Hétköznapi balladák vagy az Ébredj, napsugár az ő szerzői vénáját dicsérik. Legfeljebb, ha elolvasták a lemezborító hátoldalát – amelyből azonnal kiderült, ő írta az örök sláger Iskolatáskát is. A generációkon átívelő gyermekdal olyan zenész tollából kelt életre, aki a dzsessz műfajában legalább annyira otthon érezte magát (Reciprok akkordok; Függőleges motívumok öt tételben), mint a színház világában. Karmesterként, zenei vezetőként a nyíregyházi Móricz Zsigmond teátrumtól kezdve a kecskeméti Katona József és a Békés Megyei Jókai Színházon keresztül a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban is kamatoztatta nem mindennapi tehetségét.
Hajdú Sándor nekem akkor is örök bergendys marad, ha már a nyolcvanas évek elejétől túllép a hagyományos értelemben vett „könnyűzenén”, ha zalaegerszegi, illetve nagykanizsai vegyes kórust dirigál; ha Shakespeare-, Madách- vagy Tolsztoj-darabokhoz ír kísérőzenét; vagy ha épp musicalt, mesét, illetve zenés játékot visz színpadra. És ebbe a misekomponálás, a megzenésített vers éppúgy belefér, mint a népdalok kórusra való átdolgozása.
A hajszás évek nem múlnak el nyomtalanul. Úgy tűnik, az októberi szívműtét után minden rendben van, hiszen karácsony előtt két nappal a kiskanizsai templomban még saját feldolgozásait vezényli. Ám a sors mindössze még nyolc napot engedélyezett Hajdú Sándornak, a kiváló muzsikusnak. Akinek sokat köszönhet a Bergendy együttes, a zenészszakma és minden zeneszerető ember.
Hajdú Sándor mindörökké bergendys marad. És nem csak nekem.
