Nem engedték, hogy megnézzük a Horthy-filmet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Palm Springsben nem tudtuk megnézni a kormányzóról szóló filmet, ami állítólag nem is annyira a kormányzóról szól.

Kárpáti György (Palm Springs)
2014. 01. 13. 12:59

Ezért is volt kellemetlen meglepetés, hogy nem sikerült megnézni a Walking with the Enemyt. A Kultúrgrund is megírta már, hogy az Egyesült Államokban készült egy háborús-romantikus film Horthy Miklósról, akit az Oscar-díjas Ben Kingsley játszik. A fesztiválvetítés viszont eme sorok írójának távozása után zajlott, így merült fel az az egyébként nem rendkívüli kérés, hogy a számunkra fontos téma miatt legyen hamarabb látható a film. Érdekes módon ez inkább zavart és frusztrációt szült, a film készítői érezhetően nem voltak felkészülve arra, hogy egy magyar is megjelenik Palm Springsben.

A fesztivál minden segítsége ellenére néhány napos időhúzás után a film forgatókönyvíró-producere, Randy Williams hívott fel, közölve, hogy nem tudják nekem levetíteni a filmet. Majd egy homályos magyarázkodásba kezdett, hogy az általuk megtörtént eseményeken alapulónak titulált mozi igazából nem is annyira megtörtént eseményeken alapul, és őket közel sem csak a magyar történelem foglalkoztatta. Megtekintés nélkül csak annyit tudtam neki válaszolni, Horthy Miklós azért nem egy fiktív filmes karakter, és ha a kormányzót szerepeltetik egy filmben, akkor az ember nyilván olyan szemmel nézi, mint egy Horthy Miklósról szóló filmben. Akárhogy is, a filmről szóló első magyar kritika sajnálatos módon továbbra is várat magára, s higgyük azt, hogy a film „rejtegetése” gátlásosságnak és nem a minőségének szól.

A fesztivál zárásaképp szombaton tartott díjátadón szerencsére nem a láthatatlan filmeké volt a főszerep. A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a Fipresci 76 (!) külföldi film kategóriában Oscarra nevezett alkotást zsűrizett, és közülük hármat díjazott. A versenyfilmek között szerepelt Szász János A nagy füzet című alkotása is, a rendező jelen volt Palm Springsben. A kritikusok a legjobb filmnek a Palm Springs-i közönségkedvenc Alabama és Monroe-t választották. A belga győztes mellett a legjobb színész Mads Mikkelsen lett A vadászat című Thomas Vinterberg-filmben nyújtott alakításáért, a legjobb színésznő Fipresci-díját pedig Bérénice Bejo nyerte a The Past című Asghar Farhadi-filmért. Utóbbi két film a Golden Globe-on is szerepel, Oscarra viszont csak az Alabama és Monroe-nak és A vadászatnak lehet esélye.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.