Ivan & The Parazol: „Már nem úgy lázadunk”

Három éve alakult a magyar együttes, és már a Deep Purple előtt játszanak: ez az Ivan & The Parazol.

– Zenétek a hetvenes évek rockjának eltéveszthetetlen hatásait viseli magán. Ami, tekintve, hogy mindannyian a húszas éveitek elején jártok, talán meglepő lehet. Honnan jött a rock and roll?
Vitáris Iván: – Ez a stílus a valónk. Nem trendeket vagy hullámokat követünk, egyszerűen beépítettük a zenénkbe azokat a hatásokat, amelyek eddig értek minket. A szüleinktől hallott zenék –  Rolling Stones, Beatles, Black Sabbath – annyira magukkal ragadtak bennünket, hogy azóta sem tudtunk kilépni ebből a közegből. De mi a stílusjegyeket felhasználva olyan zenét csinálunk, ami nem reflektál a hetvenes évekre, sokkal inkább táplálkozik belőle.
Simon Bálint: – Amikor elkezdtünk zenélni, a rock and roll nem igazán volt a köztudatban. Az indie rock volt a felkapott, meghatározó rockzenei irányzat. Egy-két év elteltével aztán, főleg a blues újrafelfedezésének köszönhetően ismét felemelkedett ez a műfaj, és mi is csak akkor jöttünk rá, hogy, amit játszunk, az voltaképpen rock and roll.

– Magyarországon mennyire van hagyománya ennek az angolszász gyökerű stílusnak?
Balla Máté: – Van hagyománya mindenképpen. Ha visszanyúlunk az időben, ott az Omega vagy LGT. Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy az utóbbi időben a hagyományos értelemben vett rockzene, rock and roll nem volt szem előtt. Így mikor rádöbbentünk, hogy mi valójában ezt játsszuk, akkor küldetéssé is vált, hogy itthon minél szélesebb körben elterjesszük újra a műfajt, főleg a fiatalok körében.

– A jelenlegi trendeket elnézve ez nem lehetett könnyű.
V. I.: – Az elmúlt három telt házas koncertünk tanúskodik arról, hogy mit lehet elérni itthon ezzel a zenével, ilyen rövid idő alatt. Eltelt annyi idő, hogy a fiatal generáció tagjai elfelejtették, mit is jelent a klasszikus értelemben vett rock and roll. De ahogy a szüleik vagy a nagyszüleik megőrültek a koncerteken, ha látták, hogy kiáll egy zenekar és a szívét-lelkét beleadja a műsorba, ők ugyanúgy megőrülnek. És talán ennek is köszönhető, hogy egyre több zenekar kezd rockzenét játszani, mert rájöttek, hogy ez örök érvényű irányzat.
S. B.: – Számunkra az volt a legnehezebb, hogy ki kellett taposnunk itthon ennek a műfajnak az útját. Az új zenekaroknak már van egy nyitott és kíváncsi fiatal bázisuk, akik fogékonyak a rock&rollra. Nekünk ez még nem adatott meg. A rádió persze sokat segített, hogy minél több emberhez eljussunk, hogy meg tudjuk hódítani a piacot. Így végül is egy klasszikus fejlődési folyamaton mentünk keresztül. Először csak saját erőből, később a média segítségével értük el, amit elértünk. A sikerhez persze az is hozzájárult, hogy az internetnek köszönhetően kinyílt a világ. Emiatt többet  és többen fogyasztanak olyan kultúrát, amelyben hatalmas hagyománya van a mi zenei gyökereinknek.

– Ha már a „kinyílt világ” szóba került, külföldön hogyan boldogultok? Elérhet valamit egy magyar együttes Nyugaton?
B. M.: – Szerintünk mindenképpen lehet sikeres egy magyar zenekar Nyugaton. Hiszünk benne, és ez visz minket előre. Nagyon az út elején járunk, így csak az eddigi tapasztalatainkról tudok beszélni; de amikor két alkalommal az Egyesült Államokban jártunk, nyitott és értő fülekre talált az, amit csinálunk. Rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk, és úgy tűnt, kint senkit sem foglalkoztat, hogy honnan jöttünk. Ha tetszik nekik a zene, akkor sikeres lehetsz.
V. I.: – Persze mi még itthon sem értük el azt a szintet, amit kitűztünk magunk elé. Számos fesztiválon megfordultunk, Budapesten szinte mindenhol játszottunk már, de azt túlzás lenne kijelenti, hogy mindenhol ismernek minket, és telt ház előtt játszanánk. Így tehát mi párhuzamosan építjük fel az együttest itthon és külföldön. Magyarországon az éves rotáció szerint turnézunk és fesztiválokon lépünk fel. Kint ennél jóval több lehetőség közül választhatunk. De ez távolról sem jelenti azt, hogy itt akarjuk hagyni az országot, vagy idegenkedéssel tekintünk a hazai zenei életre. Itthon van egy bizonyos méretű piac, körülöttünk meg van egy huszonhétszer akkora. Így amikor elérünk a hazai lehetőségeink határához, kipróbáljuk magunkat a többi helyszínen is. És ez az itthoni közönségnek is jó.
S. B.: – Mert azt a saját sikerüknek is érzik, hogy egy hazai zenekar érvényesülni tud külföldön is. És ez valóban az ő sikerük is. Ráadásul a külföldi szervezők első kérdése, hogy otthon mit értünk el eddig. A kettő tehát szorosan összefügg, csak együtt működik. Ezért nemcsak hazaszeretetből, de stratégiai megfontolásból is elengedhetetlenül fontos az itthoni karrierünk.
V. I.: – Ez a biztos alap. Ezt mindig elmondjuk mindenkinek, magyarországi bázis nélkül nem érdemes nekivágni a világnak.

– Dalaitok angol nyelven szólnak. Ennek kapcsán újra és újra felmerül a kérdés, befuthat-e itthon egy angolul éneklő együttes?
S. B.: – Miért ne lehetne? Mindig meglep a kérdés, mert mi akadályozna meg bárkit abban, hogy angol nyelven érjen el sikert? A zenével mi nem csak szöveget, de érzelmet is közlünk, és ez univerzális, nem függ a nyelvtől. Ha az érzelmek helyes kommunikációja megvan, akkor ugyanúgy tudnak kötődni egy angol nyelvű dalhoz, mint egy magyarhoz.  Ráadásul a mai magyar fiatalság nagy részének nem jelent problémát az angol szöveg. Ami a legfontosabb azonban, hogy mi azért írunk angolul dalokat, mert ez jön belőlünk. Ha magyar szöveg születik, lesz magyar dalunk is. Csak azt tudjuk őszintén elénekelni, ami belülről jön. Az őszinteség a legfontosabb, csak akkor reagál a közönség megfelelően a dalokra, ha őszintén tudjuk előadni. Ezért is furcsa, hogy néha magyarázkodnunk kell a művészetünk miatt. Kicsit túlpörgették eddig a nyelv kérdését.
V. I.: – A magyar nyelv egyébként tökéletesen alkalmas a rockzenére, rendszeresen játsszuk például az Omega egyik dalát, ami ugyanúgy átadja az üzenetet, mintha angolul lenne. Nem zárkózunk el tehát a magyar nyelvű szövegírástól, tudjuk, mit jelent a közönségnek a magyar szöveg. Mi most angolul írtuk meg az albumot, lehet, hogy legközelebb magyarul lesz. Nem csinálunk ebből problémát, mint nagyon sokan körülöttünk.
S. B.: – Eleinte a hazai menedzserek is úgy álltak hozzá, hogy angolul semmit sem fogunk elérni. Mára ez sokat változott, most már azt mondják, nehéz dolgunk lesz, de nem lehetetlen.

(A folytatáshoz kattintson a következő oldalra!)

---- Oldal címe ----

– A kilencvenes évek óta halljuk, hogy a rock haldoklik. Hogy látjátok a műfaj jelenlegi helyzetét?
V. I.: – A rock esetében egy örök érvényű dologról beszélünk. Ahogy Bach zenéjét, úgy a Led Zeppelint is több millióan meghallgatják naponta. Mi egy olyan stílusba nyúltunk bele, amiben még száz év múlva is lesznek zenekarok, amelyek ugyanazt a rockzenét nyomják majd. Manapság ugyan az elektronikus zene hatalmas teret hódít, de közben azt látjuk, hogy a Black Keys kapja a Grammy-díjat. A rockzene tradicionális irányzatait a világ újra elismeri. Ez a stílus ugyanott van, ahol a hetvenes években volt. A közeg persze teljesen más, már nincs Street Fighting Man, nincs lázadás. Múltkor pont azon gondolkodtam, hogy én mennyire vagyok lázadó, hiszen a rock arról szól, hogy lázadj a szüleid, a világ, és minden ellen. Ez teljesen átalakult. Már nem úgy lázad az ember, hogy azt mondom, nem fogok tanulni és kimegyek tüntetni Párizsban az egyetem elé. Megváltozott a közeg, és ez hatással van a zenére is, így a rock is átalakult.
B. M.: – Ezért is meglepő, ha azt halljuk, hogy mi nosztalgiazenekar vagyunk. Igaz, ez a műfaj a hatvanas-hetvenes évekből táplálkozik, de ettől még folyamatosan friss tud maradni.

– Rendkívül tudatosan építitek fel a zenekart. Ez sokak számára nehezen érthető, hiszen a rock and roll a közvélekedés éppen a spontaneitásról szól.
B. M.: – A zene, amit játszunk, függetlenül attól, hogy rengeteg tudatos összetevője van, ösztönös dolog. Ez jön belőlünk. Ma már ugyanakkor olyan információáradat ömlik az emberekre, hogy ahhoz, hogy elérjük a közönséget, tudatosan kell építenünk a karrierünket. Te tudod, hogy nagyon jó, amit csinálsz, de a zenédet el is kell juttatni az emberekhez. Ennek az egésznek az a lényege, hogy másoknak örömet szerezz, ehhez azonban hallaniuk kell rólad.
V. I.: – Ez egy vállalkozás. A zene spontán, ami a színpadon történik, az is spontán. De ami ezt körülveszi, a koncertszervezéstől a névválasztásig, az mind megtervezett. Látod a célt magad előtt, és mindent megteszel, hogy elérhesd: látod a lépcsőfokokat, látod a korlátot, nyitott szemmel jársz a világban. És ez mindenhol így van, nem csak a zenében.
S. B.: – Ha valami igazán spontánnak tűnik, az azt jelenti, hogy a legapróbb részletekig profin megtervezett. Nem lehet fejjel menni a falnak, ha minőséget akarsz csinálni. A zeneipar is ugyanolyan vállalkozásokból áll, mint bármi más, csak ezt manapság hajlamosak elfelejteni az emberek. A megváltozott csatornák miatt már azt is furcsának találják sokan, hogy a zenéért pénzt kérnek tőlük, holott ez ugyanolyan termék, mint egy cipő vagy egy üveg bor. Ezért is különös, ha azt mondják, hogy akkor már nem lehet őszinte, ha meg van tervezve. Dehogynem lehet. Muszáj megtervezni.

– Mindannyian tanultok a zenélés mellett, hogyan lehet összehangolni a kettőt? Hosszú távon hogyan képzelitek el a karriereteket?
V. I.: – Erről csak annyit, hogy délre beszéltük meg az interjút, én délelőtt mechanikavizsgát írtam az egyetemen, és háromnegyed tizenkettőkor azon gondolkodtam, hogy az egyik kérdést még át kéne számolni, de aztán hagytam az egészet, jöttem inkább interjúzni.
S. B.: – Nehéz. A tanulás is egész embert kíván, és a zenekar is. De meg lehet csinálni. Az a tapasztalatunk, hogy minél több dologba kezdünk egyszerre, annál több időnk jut rájuk. Ami a távlati terveket illeti, hogy ha tíz év múlva, harminchárom évesen nem leszünk nagyon híresek és nagyon menők, akkor már nem biztos, hogy később azok leszünk. De a lehetőségeink miatt és amiért eddig ilyen szerencsések voltunk, bizakodunk.
B. M.: – Mindannyiunk számára a zenekar az első. Úgy kelünk fel minden reggel, hogy az Ivan & the Parazol tagjai vagyunk, és ezért teszünk meg mindent napi 24 órában. És ha eddig ilyen szerencsésen alakult minden, akkor nem kell a jövőn izgulnunk.

– Mit várhatunk tőletek a közeljövőben?
S. B.: – A második nagylemezünk február végén, vagy március elején jelenik meg. Március végén Budapesten be is mutatjuk az albumot. Ezt egy másfél hónapos magyar turné követi. De még előtte játszunk Londonban, március elején pedig visszatérünk a texasi Austinba a SXSW fesztiválra.

– Nemrég érkezett a hír, hogy ti lesztek a Deep Purple előzenekara a budapesti koncertjükön. Hogy történt a felkérés, és hogyan fogadtátok, hogy a kedvenc együttesetekkel állhattok majd egy színpadon?
V. I.: – A sajtósaink juttatták be a nevünket – külön köszönet ezért – a lehetséges opciók közé a Deep Puprle menedzsmenthez, és hamarosan jött is a válasz, hogy szívesen látják a zenekart. Leírhatatlan érzés volt megtudni, hogy a szobám falát díszítő In Rock-lemez kőbe vésett arcaival fogok együtt játszani. Én a Made in Japan című album meghallgatása után gondoltam először arra, hogy nekem ezt kell csinálnom. Ahogy a Beatlesnek Elvis vagy a Stonesnak Muddy Waters, nekem Ian Gillan és a Deep Purple adta azt a nagyon fontos szikrát, ami elindított, és nagyon hálás vagyok ezért nekik.