Kótai József: Akit szeretünk, humorral szemléljük (x)

Máté János, Muharos Lajos és Kótai József ötvösművészek műveiből nyílt kiállítás a Klebelsberg Kultúrkúriában.

– Három közel azonos korú, jó barátságot ápoló ötvösművész közös kiállítását láthatjuk a Klebelsberg Kultúrkúriában. Miért döntöttek úgy, hogy most állnak össze egy közös kiállításra?
– Lényegében az volt a kiállítás apropója, hogy a kollégánk és barátunk, Máté János nagyon beteg lett. Mivel körülményes lett volna egyedi kiállítást rendezni a műveiből, úgy döntöttünk, hogy a három hasonló korú kolléga állít ki itt: Máté János, Muharos Lajos és én. Sajnos időközben Máté János elhunyt, így ez egyúttal tisztelgés az ő emléke előtt. Azt még megérte, hogy a kiállítás katalógusába készült fotókat láthatta, ez sokat jelentett neki.

– Mit tart a legértékesebbnek az ő munkái közül?
– Máté János munkásságában az itt kiállított szobrok a legkülönlegesebbek. Amikor ezek egy részét készítette, már olyan rossz állapotban volt, hogy támogatni kellett, de dolgozott. Különleges, viaszelveszejtéses technikával készültek a szobrok. Nem sokszorosíthatók, illetve ez olyan körülményes lenne, hogy nincs értelme. Mind egyedi, és csodálatos, cizellált darabok. Én fantasztikus életörömöt és egyéni látásmódot érzek bennük. Általában az emberek öreg korukra megkeserednek, de az ő munkáin ilyesmi egyáltalán nem látszik.
A rendszerváltás után elfogytak a munkalehetőségek az ötvös szakmában, mindenki csak „hobbizott”. Ő arra használta az idejét, hogy ezeket megalkossa. Mindegyik viaszból van megmintázva. A kiolvadt viasz helyére folyik be az öntött bronz, és ezután kell a bronzfelületet kidolgozni. Ezt a műfajt nem lehet favágásként végezni.

– Mindhármuk munkái között vannak viaszveszejtéses technikával készült darabok. Miért fordultak e felé a technika felé?
– Az 1970-es években Kovács Károly kollégámtól tanultuk meg az ezüstöntést. Sokáig csak ábrándoztunk arról, hogy viaszveszejtéses öntést szeretnénk csinálni, és végül tőle tanultuk meg a technikát. Ezt később mindhárman másképpen használtuk. Én megmaradtam kizárólag az ezüstnél. A kiállításon is látható az a Szent Eligius-sorozat, amelyet ezzel a technikával készítettem, és amellyel Németországban az Iparművészeti Quadrinnálén szerepeltem, díjaztak is. Ekkor végképp kedvet kaptam hozzá: 1980-ban volt egy ilyen önálló kiállításom a Csók Galériában, külföldön is többfelé bemutattuk. Száznegyven ezüstöntvényt készítettem harminc év alatt. Közben szerencsém volt, mert a rendszerváltás után is megmaradtak a külföldi megrendeléseim, amelyek visszatérő munkalehetőséget biztosítottak.

– Milyen külföldi megrendelései voltak?
– A Nemzetközi Űrkutató Társaság és a Nemzetközi Geofizikai Társaság rendelt tőlem portréérmeket. Van egy harminc darabból álló kollekcióm, amelyben kutatók portréi szerepelnek. Visszatérően rendeltek belőlük, mert fiatal tudósoknak kiírt pályázatokon díjként adták őket. A hetvenes évektől 2000-ig csináltam, ekkor zártam be a műhelyemet. Akkor eladtam nekik a jogot. Továbbra is gyártják az érmeket, de a munka alól én már mentesültem.

– Sokszor megmintázta az ötvösök védőszentjét, Szent Eligiust. Miért foglalkoztatta ennyire az ő figurája?
– Úgy érzem, hogy mindig segített. Az élete is nagyon érdekes: a legendája szerint kovácslegény volt, aki egy megvadult lovat úgy patkolt meg, hogy leemelte az első lábát, megpatkolta és visszatette, és – mivel csodatévő ereje volt – a láb újra összeforrt. Belépett a szerzetbe, itt tanulta ki az ötvösmesterséget. A francia királyi kincseket és koronaészkereket, amelyek megsemmisültek, neki tulajdonítják. Dagobert frank királynak pedig minisztere lett. Létező történelmi személy, akit szentként az egész európai ötvösség magáévá tett.

– Humorosnak, egy kicsit talán groteszknek szánt Eligius-ábrázolások köszönnek vissza az érmein. Hogyhogy?
– Akit szeret az ember, azt hajlandó humorral szemlélni. Ha közömbös lenne, humor nélkül szemlélné. Az éremsorozatnak egyébként az lett a következménye, hogy egyre több helyen kellett elmagyaráznom, ki volt Szent Eligius. Ez hatott a többiekre is, mások is megformálták a saját Eligiusukat. Ez abban csúcsosodott ki, hogy Muharos Lajos minket, kollégáit mintázott meg, Máté Jánost és engem is mint Eligiusokat. Ezek a művek is láthatóak a kiállításon.