Minden út a szlováksághoz vezet Vilikovskynál

A hazai olvasó is magára ismerhet Pavel Vilikovksy új, magyarul megjelent könyvében.

Vilikovsky a hatvanas években induló szlovák írógenerációhoz tartozik. Már a tanulmányai alatt a Slovenské pohlady irodalmi folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. 1970-ben el kellett hagynia a szerkesztőséget, mert a lap cseh számában akkor Csehországban már betiltott szerzők nevei is szerepeltek. Az úgynevezett normalizáció éveiben szerkesztői tevékenységet folytatott a Tatran Kiadónál, majd a Romboid folyóiratnál, és írt is, de nem publikált. Az angol és amerikai irodalom egyik legjobb műfordítója lett.

A szlovák irodalmi életbe csak 1989 után robbant be újra: ekkor jelentette meg többek között Az élet örökzöld hátaslova című kisregényét, ettől kezdve a legfontosabb kortárs szlovák szerzők közt tartották számon. A posztmodern képviselője, de műveiből mégsem hiányzik a hagyományos értelemben vett történet. Az én, az identitás és a nyelv, a kifejezés bizonytalansága viszont sokszor tetten érhető a műveiben.

Foglalkozott a közép-európai identitással, a szomszédos népekkel való kapcsolat is előkerül a műveiben. A magyarok magától értetődő módon bukkannak fel az új kötetben is, nagyjából úgy, mint közeli hozzátartozók. A gonosz önéletrajza című kötet pedig két, általános érvényű közép-európai történet a múlt rendszer évtizedeiből. Korábban Az élet örökzöld hátaslova című Vilikovsky-kötet is napvilágot látott a Kalligramnál, és az Emlékek ura kétnyelvű kiadásban a füleki Plectrum Kiadónál. A most megjelent Kutya az úton leginkább talán Vilikovskynak A pompeji ló című, magyarul szintén a Kalligram jóvoltából olvasható korábbi regényére emlékeztet. Itt is a szlovákság mítoszaival való leszámolás áll középpontban, az apropó pedig egy londoni tanulmányút.

Hasonló történet a Kutya az úton is. A főhős szerkesztő, a szlovák irodalom útját egyengeti külföldön, ezúttal Ausztriában. Az egyes szám első személyű elbeszélés kezdetén a főhős Thomas Bernhardról, a kora Ausztriáját kritikusan boncolgató íróról gondolkodik, pontosabban arról az emberről, amilyennek az 1989-ben elhunyt Thomas Bernhardot elképzeli. Példaképnek tekinti az illúziókkal leszámoló osztrák írót. A SME szlovák napilap meg is kérdezte a szerzőt, nem tart-e attól, hogy a saját nemzetét szarkasztikusan szemlélő szlovák Thomas Bernhardként tekintenek majd rá. „Természetesen az elbeszélő néha tudatosítja, hogy ő is szlovák, és talán joga van ahhoz, hogy kiossza a szlovákokat, mivel bizonyos mértékig azonosul velük. Érzi, hogy ennek a közösségnek a tagja, és annál inkább zavarják őt bizonyos dolgok. A tények, amelyeket nem lát éppen örömtelinek, sokkal inkább töltik el keserűséggel, mint ha más nemzet tagja lenne” – mondta ekkor Vilikovsky.

A Kutya az útonban abból indul ki, hogy a nemzet fogalma értelmezhetetlen. Ugyanakkor a főhős a szlovák irodalom érdekében trappol – még ha sokszor reménytelennek tűnnek is a regényben felbukkanó író- és költőfigurák. Konfliktusaikban, identitászavaraikban, a Nyugat-Európához fűződő ellentmondásos – elismerésre vágyó, közben elzárkózó – hozzáállásban magyar problémákra is ráismerhet az olvasó. A Kutya az úton főhőse megpróbálja a szlovákságától függetlenül vizsgálni a világot, de hasztalan: számára minden út ide vezet. Még a váratlan szerelmi kaland során is – amely a könyvet végül hagyományos értelemben vett történetet felmutató regénnyé változtatja – oda lyukadunk ki, hogy a főhős a szlovákságával magyarázza a hódítást. A szerelmi szál végül tragédiába torkollik. Ennek a halállal való találkozás csak az egyik oldala. A másik, hogy a főhős fatálisan félreértett mindent. Fogalma sem volt, miről szól valójában a történet, amelyben szerepelt. Ő maga a kétségbeesett, autóútra tévedt kutya, akár élet-halál kérdéséről, akár identitáskérdésekről van szó. A 2010-es kötet 2013-ban jelent meg magyarul a Kalligram gondozásában, Garajski Margit fordításában.