Kívülről semmi jel nem mutat arra, hogy az Origo Film Group XV. kerületi filmgyárának egyik stúdiójában éppen egy játékfilm forgatása zajlik. Sőt, amint a bejárati ajtó kinyílik, a három, rajta kilépő férfi is ingatja a fejét a kérdésre, hogy merre találjuk a Szabadesés forgatását. Talán amiatt, hogy a Szabadesés egyelőre munkacím, esetleg lehet, hogy egyszerűbb lett volna szimplán Pálfi-forgatást emlegetnünk.
Végül megtaláljuk a stábot, amely a hatalmas műterem közepén, a koromsötétben állja körbe egy kis lakásbelső díszletét. Praktikus és kompakt a szett, körbejárva több, különböző lakásbelső tárul fel előttünk: a forgatás jelenleg éppen egy hálószobában zajlik. A helyiségnek három fala áll, a negyedik helyén a kamerák. A stáb készülődik, amíg a hálószoba nagy részét kitevő ágyban hárman fekszenek: Schmied Zoltán és Trill Zsolt között Parti Nóra készülődik az Édeshármas elnevezésű epizódban. Trill a Mancs kutyajelenetei után ezúttal színes hálóköntösben olvasgat, Schmied sörözik, Parti pedig – nos, a jelenet szerint legnagyobb bánatára a két férfi között éppen unatkozik. A három színész körül tucatnyi stábtag, az operatőr Pohárnok Gergely és a rendező Pálfi György serénykedik. A próbafelvétel után Trillnek az az ötlete támad, hogy szemüveggel játssza el újra a jelenetet, s máris ajánlja az egyik stábtag a saját szemüvegét. Ez a fajta hozzájárulás, példás összefogás jellemzi Pálfi György készülő új filmjének egészét.