Petőfi Sándorról tudjuk, hogy nem szívesen vette figyelembe a hierarchiát, legyen szó a társadalmi ranglétráról – elég csak a Szendrey Júliával kötött házasságára gondolni – esetleg egy folyóirat tekintélyéről. Nem csoda, hogy rövid katonai pályáját a feletteseivel való összetűzések tarkították. Az irodalomtörténet szempontjából is nagyon értékes az a levél, amelyben a költő lemond századosi rangjáról, mert az öltözködési előírások be nem tartása miatt összekülönböztek Mészáros Lázárral. Ezt örökíti meg a Nyakravaló című versben.
A hivatalos levelet a hadügyminiszternek címezte a költő, a hadügyminisztérium iratanyagával került a levéltárhoz, akárcsak Petőfi a képviselőháznak írott levele, amelyben Csatadal című költeményét küldte, hogy azt sokszorosítsák és a honvédek lelkesítésére használják, mint Franciaországban a Marseillaise kinyomtatott példányait. Az akkori hatóságok irattárai számos más olyan iratot is őriztek, amelyek ma a legnagyobb becsben tartott történelmi dokumentumok: például az áprilisi törvényeknek a király által szentesített példányát, amit most mutatnak be először a nagyközönségnek, vagy a függetlenségi nyilatkozat Kossuth Lajos által írt tervezetét.
Kossuth neve nyilván nemcsak itt bukkan fel a hivatalos dokumentumokban, hanem például az első népképviseleti országgyűlési választás iratai között is, amelyekből kiderül, hogy a Budapest belvárosi választókerület közfelkiáltással választotta meg őt követéül. És látható lesz március 15-én az a levél is, amelyben Kossuth lemond és Görgey Artúrra ruházza át a főhatalmat.
Az 1948–49-es forradalom és szabadságharc során keletkezett iratoknak kalandos sorsa volt. A kormányzat többször költözött a szabadságharc alatt, ezért irattárából sok minden megrongálódott, elveszett. A szabadságharc leverése után pedig a császári hatóságok lefoglalták és Bécsbe szállították az iratokat, ezek is a megtorlások alapjául szolgáltak. A hazahozataluk a Monarchia felbomlásáig szóba sem jöhetett, hiszen az uralkodó, Ferenc József személyesen is érintett volt a történetben.