A tudományról közérthetően, nem csak gyerekeknek

Neil deGrasse Tyson nyilatkozott a Kultúrgrundnak a Kozmosz kapcsán.

– Egyszer azt mondta, azért lett asztrofizikus, mert a világegyetem szólította.
– Így igaz. Egyszer elmentünk egy planetáriumba, és ott hasított belém a felismerés, hogy ezt szeretném felnőttként csinálni. Aztán megerősítette bennem az elhatározást egy vidéki kirándulás Pennsylvaniában, ahol gyakorlatilag távol a nagyvárosok fényétől első alkalommal láttam a csillagos égboltot teljes valójában.

– A most induló látványos, Kozmosz: Történetek a világegyetemről tévésorozat Carl Sagan sikeres nyolcvanas évekbeli szériája alapján készült. Ön egyszer találkozott Sagannal, és a sorozat első részében Sagan akkori naplóját lapozgatja, amelyben ráadásul találkozásuk hetében csak ön az egyetlen bejegyzés. Eredeti az a napló?
– Képzelje, bármennyire hihetetlen, igen. Carl eredeti naplóját találtuk meg a holmijai között.

– Ez is a része annak, hogy igen személyes lett a bevezető epizódja a Kozmosz: Történetek a világegyetemről sorozatnak, amelyet példaképének, Carl Sagannak szentelt. Kezdetektől fogva a koncepció része volt ez a szubjektív visszaemlékezés?
– 36 évvel ezelőtt találkoztam Sagannal, ahogy a sorozatban is elhangzik, s ez valóban meghatározta a további életemet. Amikor a sorozat előkészületeivel foglalkoztunk, felhoztam Ann-nek ezt az 1975-ös találkozót, amitől nagyon elérzékenyült. Ekkor merült fel bennünk először, hogy kellene-e, lehetne-e beilleszteni a sorozatba ebből bármit is, és ha igen, akkor milyen módon tudnánk ezt megjeleníteni. A magam részéről azért tartottam fontosnak ezt, mert meg akartam magyarázni a nézőknek, hogy miért éppen én állok előttük, miképp kerültem bele a Kozmoszba. Aki látta az eredeti Kozmoszt, biztosan hiányolja Carlt, s ez talán valamilyen kontinuitás a számukra, amely engem hitelesít és elfogadottá tehet.

– Így viszi tovább Carl örökségét?
– A Kozmosz: Történetek a világegyetemről nem Carl öröksége, hanem a világegyetem öröksége, amelyben én vagyok a házigazda. Harminc évvel ezelőtt Carl volt, és harminc év múlva majd valaki más lesz. A Fox egyébként meg is pedzette a folytatás lehetőségét, de én gyorsan leszögeztem, hogy velem biztosan nem. Szerepelek a tévében, de nem csinálom a tévét. Képzelje el, hogy olyan hatalmas forgatás volt, amelyben saját lakókocsim volt. Mint valamilyen filmsztárnak – abszurd.

– Mit gondol, a mai gyerekek számára lehet annyira inspiráló a sorozat, mint egykoron? Sokkal több impulzus éri a gyerekeket, a tévének immár a videojátékokkal, internettel és mindenféle szórakoztató platformmal kell versenyeznie a szabadidejükért.
– Nagyon érdekes az én nézőpontom: a gyerekek tapasztalati úton igyekeznek mindent megismerni, érzékelés, tapintás, ízlelés, kóstolás útján. És mit csinálnak a felnőttek? Minduntalan rászólnak csemetéikre, hogy ne tegyék ezt, ne másszanak fel oda, és ne csinálják azt. A megismerésre szánt energiájukat így korlátozzuk. Azt szokás mondani, hogy a gyerek első két évében megtanul járni és beszélni, s utána szinte egész életében azt hallja, hogy legyél csendben és ülj le. Én azt vallom, hogy álljunk el a gyerek útjából. Ezért gondolom azt, hogy a Kozmosz igenis érdekli majd a gyerekeket, de mi ennél többet szerettünk volna: hatni az egész társadalomra. Hiszen ötször annyi felnőtt van ma a világon, mint gyerek és felnőttek irányítanak – tudományos ismereteik pedig legalábbis hiányosak. A legtöbb ember szerintem azt sem tudja, mi az az űr. Ami pedig a világegyetem egészét illeti, ahogy az első részben meg is fogalmaztuk, több milliárd évnyi életből és tudásból mi körülbelül hét másodpercnyit ismerünk! Ezért remélem, hogy a Kozmosz megtekintése után a nézők egyféle kozmikus nézőponttal gazdagodnak és állhatnak fel a tévé elől. Úgy vélem tehát, ha megnyerjük a felnőtteket, a gyerekeket már megkapjuk a tévé elé grátisz.

– Tudósként mennyire kellett kompromisszumokat kötnie a látványosságok, szórakoztatás miatt?
– Ha a technika rendelkezésre áll, hogy mindent megjelenítsünk, amit csak megemlítünk, azt nem tartom kompromisszumnak. Ha végig lehet sétálni a világegyetemen, ahogy az teljes valójában kinéz, miközben egy ilyen séta a valóságban persze lehetetlen lenne, azt nem tartom kompromisszumnak. A technika révén pedig a lehetőségeink korlátlanok voltak, mi pedig ezt a kreativitásunk erősítésére használtuk. És az írott anyag is szigorúan szakszerű maradt.

– Ha már az írott szöveget említi: mit gondol, meddig mehet el egy tudós a szaknyelv egyszerűsítésében úgy, hogy közben még szakmai maradjon?
– A Kozmosz: Történetek a világegyetemről szándékunk szerint két szinten éri el a nézőt. Az első az intellektuális szint: igen, tanulunk valamit a tudományról. A második az érzelmi szint: az értelem, a test, a lélek megérintése. Mindezt Alan Silvestri remek zenéje, a kameramozgások, és az én hangom révén. Emiatt nem szükséges minden részletre odafigyelnem, mert azt elvégzi más helyettem.

– De azzal a Carl Sagan-mondással egyetért, hogy a legbonyolultabb tudományos összefüggések elmondhatók a legegyszerűbb szavakkal, leírhatók közérthetően?
– Talán nem minden összefüggés, de a legtöbb igen, és mindenképpen több, mint amennyit korábban az emberiség feltételezett. Én úgy közelíteném ezt meg, hogy a tudományos összefüggések egy része eleve érdektelen a nyilvánosság számára. Az érdekesek viszont illusztrálhatók a közönség számára érthető módon.

– Mit szól hozzá, hogy önt választották meg a legszexibb asztrofizikusnak?
– 14 évvel ezelőtt volt, de a People magazin kijelentését még azóta is sokan felhozzák. (nevet) Nézze, nagyon hízelgő ez rám nézve, de ez egyrészt 14 évvel, másrészt 12 kilóval ezelőtt volt, és abban sem vagyok biztos, hogy nagyon kompetitív lett volna a kategória.

(A 13 részes sorozat egyes epizódjai vasárnap esténként 22 órai kezdettel láthatók a National Geographic Channel műsorán.)