Az van, hogy számtalanszor utaztunk el mellette, és mégsem jutottunk be soha. Ez nyilván leginkább a saját hibánk, de nem merném leírni mindezt, ha meg sem próbáltunk volna besétálni legalább a kastély udvarára. De még a kapun se jutottunk be – sem angolul, sem németül, sem magyarul nem beszélt ott senki, ami még nem is lenne olyan eget verő baj, bár egy múzeum esetében kissé mégis elgondolkodtató, hogy akkor miként navigálják a turistákat legott. Természetesen sehogy. De ez csupán csak saját tapasztalat. A csucsai kastélyba tehát, bármennyire is szerettünk volna, sosem jutottunk be. És csak hogy átérezhető legyen, mit is jelent nekünk Csucsa: nem volt olyan alkalom utazásaink során, hogy ne hatalmas felkiáltások közepette tudassuk egymással, igen, Csucsán vagyunk, ott, ahol Ady Endre is elég sokat időzött.
Az van, hogy arról az Erdélyben található csucsai Boncza-kastélyról beszélek, ahol Románia nemzeti költőjének és egykori miniszterelnökének, Octavian Gogának van ma már emlékmúzeuma, sőt mauzóleuma. Goga egykor, még az 1900-as évek elején jó barátja volt Ady Endrének, és ez eltartott egészen 1913-ig, amikor is Ady publicisztikában tudatta: Gogával nincs minden rendben, leginkább antiszemita világnézete miatt (Ady Endre: Goga Oktávián vádjai. Nyugat, 1913/10.). Goga, a későbbi román miniszterelnök ugyan nem érte meg a második világháborút, de 1938-ban – már miniszterelnökként – így nyilatkozott a The New York Timesnak: „Túl sok zsidónk van Romániában”, és „a zsidóprobléma régi itt, és ez egy román tragédia”. Ady egyébként tényleg elég sokat időzött Csucsán, hiszen az ottani kastély Boncza Bertáék, vagyis Csinszkáék családjáé volt – azt Csinszka apja, Boncza Miklós építtette Alpár Ignác neves műépítésszel. De még mielőtt félreértenénk, nem az van, hogy az amúgy nem túl szimpatikus Goga elkobozta volna a kastélyt, hanem.
Hanem az van, hogy Boncza Berta maga adta el Gogának a kastélyt – ez pedig az első világháború után történt, amikor Csinszka már Márffy Ödön festőművész felesége volt. Goga aztán a saját képére alakította újonnan szerzett birtokát, ahol halála után végül is megnyílt a Goga-emlékmúzeum. (Adalék Ady emberismeretéről és sejtéseiről: azt írta az említett Nyugatban, hogy „a román zsidógyűlölet majdnem bizáncian szép”, Goga pedig neobizánci stílusban újította fel a kastélyt.) Aztán 1968-ban berendeztek a kastély területén egy kisebb Ady-emlékházat – és igazából mi, gyakori átutazók csak ezt szerettük volna megnézni. Mára viszont sikerült összehozni egy rendes kis emlékkiállítást, legalábbis a hírekből ez derült ki. A Petőfi Irodalmi Múzeum berendezett egy modern emlékházat itt alig több mint egy hete. De hogy ez vajon elégtétel-e, azt nem tudom. Viszont azt tudom, hogy nem fogunk még egyszer átmenni úgy Csucsán, hogy ne jussunk be, hanem.
Hanem az van, hogy igenis addig fogunk meg- és megállni a Királyhágó után nem sokkal, amíg be nem jutunk, és meg nem nézzük, mi hogyan alakult az elmúlt száz évben. Főleg így, hogy egy kicsit közelebb került egymáshoz az, ami egyébként egybe tartozott – és itt természetesen nem Gogára és Adyra gondolok.
Hanem Adyra és Csucsára.
