2006-ban hatalmas sikert aratott a Frank Miller véres képregényéből készült 300, amelyben Gerard Butler a kamerák előtt, Zack Snyder pedig a kamerák mögött őrjöngött – a szó pozitív értelmében. Akkor a 65 milliós gyártási költségre világszerte 456 milliós mozibevétel volt a válasz, így igazából nem az volt a kérdés, lesz-e folytatás, hanem az, hogy mikor.
Nos, nyolc évvel később Butlert az ausztrál Sullivan Stapleton váltja, aki az Animal Kingdom után kapott nemzetközi hírnevet. Az ősgonosz Xerxész mellett az Eva Green alakította boszorkány vezeti a perzsa seregeket, a túlerő ellen pedig Themisztoklész irányítja a helléneket.
A 300 – A birodalom hajnala olyan, mint a 300, csak Gerard Butler és Snyder nélkül.
Tavaly Berlinben a Fórum szekcióban volt a világpremierje Az ártatlanság virágainak, ahol a Nemzetközi Artmozi Szövetség díját nyerte el a film. Ezt követően számos fesztiválon nyert további díjakat, Szarajevóban mindjárt hármat (legjobb film, színésznő és ismét az artmozik CICAE-díja), valamint Grúzia hivatalos Oscar-nevezettje volt a film.
Története a kilencvenes évek elején játszódik Tbilisziben, és két tinédzserlány felnőtté válásának rögös útját ismerhetjük meg. Realista, drámai, emlékezetes, roppant erős színészi alakításokkal.
Dyga Zsombor, a Köntörfalak, a Tesó és a Kész cirkusz! rendezője ezúttal szkeccsfilmet készített, amelyben az egyes epizódok központi témája a kanapé. Számos ismert művész, mások mellett Kerekes Vica, Fullajtár Andrea, Gyabronka József, Anger Zsolt és Rába Roland is feltűnik a filmben. Írásunk a Couch Surfről itt olvasható.
A B vonalból előlépett mozibemutató, földi apokalipszissel, amely után emberek egy csoportja elhagyja a Földet. Később egy ismeretlen bolygón zuhannak le, ahol földönkívüli lények támadnak rájuk.
Itthon érzésem szerint a Britain’s Got Talent Susan Boyle-lal és az Attraction látványszínházzal került az érdeklődés középpontjába, az első világsztárt viszont 2007-ben adta a tehetségkutató a nagyvilágnak.
Paul Potts sikerhez vezető kanyargós útjáról szól A hang ereje, amelyben Velence, Pavarotti, a szerelem és mobiltelefonkészülék-bolt is szerepet játszik. Megható jelenetek, dráma és happy end Az ördög Pradát visel és a Marley meg én rendezőjétől, David Frankeltől.