Az Isten fia lett a sztár Hollywoodban

Az Isten fia című alkotás 26,5 millió dolláros bevételével az amerikai toplista 2. helyén nyitott az USA-ban.

kgy
2014. 03. 03. 17:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ragyogó sikert ért el az Isten fia című alkotás, amely minden előzetes várakozást felülmúlva 26,5 millió dolláros bevételt ért el amerikai bemutatójának első hétvégéjén, és ezzel a toplista második helyén nyitott.

3258 moziban mutatták be egyidejűleg az egész estés mozit, amely a The History Channel A Biblia című minisorozatából készült el. A széria hatalmas sikere miatt döntött úgy a gyártó stúdió, hogy egész estés filmmé fejlesztik a történetet, amely Krisztus születésétől keresztre feszítéséig meséli el a bibliai történetet.

A mostani eredmény kapcsán szakértők megemlítik, hogy az amerikaiak mintegy 37 százaléka vesz részt heti rendszerességgel istentiszteleten, az Egyesült Államokban a lakosság mintegy háromnegyede vallja magát kereszténynek, és ez mintegy 80 millió, vallását rendszeresen gyakorló hívőt jelent.

Ők lehettek a film fő célközönsége, akik annak ellenére fizettek a belépőjegyért, hogy a film anyagának zömét már látták korábban a sorozatban. A keresztény közösségekben viszont ösztönzik a hívőket, hogy nézzék meg az Isten fiát, néhány gyülekezetben pedig nagyszámú csoportos jegyet is vettek az előadásokra.

Az Isten fia számos hollywoodi blockbustert utasított maga mögé, és mostani amerikai, valamint kanadai bemutatója után március végén a portugál, majd április elején a lengyel mozikban is bemutatásra kerül. Később többek között Brazíliában, Egyiptomban és az Egyesült Arab Emírségeknek is biztosan mozikba kerül a názáreti Jézus élettörténete.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.