DESZKA Fesztivál: újdonságból gyakorlat

Egyfajta színházifesztivál-hálózat alakult ki idehaza – mondta Halász János államtitkár.

Grund
2014. 03. 05. 21:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Halász János a DESZKA beharangozó sajtótájékoztatóján hozzátette: a kulturális államtitkárság és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) évente több mint 300 millió forinttal támogatja a hazai színházi fesztiválokat, a DESZKA ebből 16 millió forintot kap.

Halász János szerint Magyarországon évente mintegy 400 különféle előadás van műsoron, ebből 80-90 a kortárs szerzőtől bemutatott darab.

A színház-szakmai pályázatok közül kiemelte a Katona József drámaíró pályázatot: a 26 millió forint össztámogatottságú pályázatra szerzők és színházak együtt pályázhatnak, ugyanis csak annak a műnek a megszületését támogatják, amit be is mutatnak – ismertette a részleteket a kulturális államtitkár.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere megjegyezte: a város a Csokonai Nemzeti Színház költségvetésén keresztül 19 millió forinttal járul hozzá a DESZKA 36 milliós költségvetéséhez.

A POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) mellett a DESZKA a legfontosabb színházi fesztivál az országban – vélekedett a polgármester.

Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója elmondta: március 21. és 29. között, az idei kilencnapos fesztiválon 16 vidéki, 6 budapesti, 4 erdélyi és 4 vajdasági társulat mutat be egy-egy kortárs magyar drámát, és a fesztivál idején Debrecenben tartja idei első szemináriumát a színházi kritikusok nemzetközi szervezete.

A bemutatásra kerülő darabok háromnegyed része ősbemutató, és az idén először magyar kortárs dráma idegen nyelven is elhangzik: Háy János Gézagyerek című művét szerb nyelven mutatja be a szerbiai Piroti Nemzeti Színház – fűzte hozzá.

Ráckevei Anna kiemelte, hogy a DESZKA Fesztiválon nincsenek díjak, a fesztivál egyfajta színházi szemle és szakmai találkozó.

Elmondta azt is: a fesztivállal egy időben zajlik majd a békéscsabai drámaíróverseny, amelynek díjkiosztóját online követhetik majd a DESZKA résztvevői.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.