Fölszállott a páva: az első elődöntő

Szombaton tartják a Fölszállott a páva 2014 első elődöntőjét; a tehetségkutatót a Duna élőben közvetíti.

Grund
2014. 03. 15. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2013-ban 8 helyszínen megrendezett területi előválogatókból az idei Fölszállott a páva élő adásaiba, az elődöntőkbe összesen 48 produkció jutott be négy kategóriában: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok, valamint táncegyüttesek versengenek egymással.

Márciusban négy adáson keresztül kategóriánként három-három produkció mutatkozik be a zsűri előtt, amelynek elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész. A testület tagja Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész,  
koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.

Az elmúlt nyolc hétvégén a Duna nézői a területi válogatófilmeket láthatták: határon inneni és túli, szakmai zsűri segítségével több mint ezer fiatal mérte össze tudását a népzenei és néptáncos tehetségkutatóban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.