Gaura Ágnes: vámpírok a magyar politikában

Hogy nézne ki Magyarország, ha vámpírok irányítanák? Gaura Ágnes regénysorozata erre keresi a választ.

– Nem mindennapos, de azért Umberto Ecótól a mi Lőrincz L. Lászlónkig akad rá nem egy példa, hogy egy tudósember a könnyedebb műfajokban is kipróbálja magát. Az ön esetében mi volt a meghatározó késztetés arra, hogy magyar vámpírsorozatot adjon ki a kezei közül?
– Mint a szórakoztatva oktatás elkötelezett híve, inspiráló ötlet volt, lehetne-e intellektuális vámpírregényt írni: olyat, ami könnyedén szórakoztat, megnevettet, ugyanakkor komoly kutatási háttérrel rendelkezik, vagyis történelmi, irodalmi, művészeti, sőt természettudományos tudást kombinál, mégsem válik unalmas adatközléssé vagy öncélú kitérők tárházává. Mondhatjuk azt is, hogy nem azért írom a sorozatot, mert a mai vámpírreneszánsz magába bolondított, hanem épp azért, mert a mai romantizáló vagy épp a pornográfia felé kacsintgató trendek sokkoltak. Úgy gondoltam, az az irodalmi vámpírhagyomány, amit nagyjából Stoker Drakulájától számítunk, ennél többet érdemel a huszonegyedik században is.

Gaura Ágnes: vámpírregényeivel arra is keresi a választ, hogy az erkölcs teljes hiányában milyen a politika

Fotó: EF

– A Borbíró Borbála-sorozat bővelkedik művészet- és kultúrtörténeti utalásokban, nem is beszélve a vámpírok és egyéb természetfeletti lényeket „élővé” és hitelessé tevő, természettudományosan is kidolgozott háttérről, ugyanakkor fenemód szórakoztató olvasmány is pörgő párbeszédekkel és alaposan kidolgozott karakterekkel. A tudományos kutatómunka nem idegen öntől, de hogyan szerzett ilyen jártasságot a szórakoztató irodalom műhelytitkai terén?
– Gondolom, erre a válasz az, hogy olvasok. Nem forgattam írástechnikai könyveket, de jó alapokkal indultam, hiszen a szakmámból adódóan nem csupán olvasok, hanem elemzek is irodalmi műveket. Tudom, mitől működik egy szöveg, és sokszor tudom, mi miatt nem életképes vagy hatásos egy adott mű. Persze, az, aki képes az alapos műelemzésre, még nem biztos, hogy íróként is megállja a helyét, mert ehhez sok minden szükséges.

– És mi volt nagyobb kihívás: mozgalmas és akciódús cselekményvonalat kitalálni vagy a szerelmi szálakat fonni?
– A romantikus vonal szoros összefüggésben áll az akcióval, ez amolyan „kettő az egyben” tervezést igényelt, egy kihívásként gondolok rájuk: mindkettő előremozdítja cselekményt, a szerelmi szál sem dekoratív jellegű (és elsősorban nem halandó-vérszívó romantikus kapcsolatról van szó, ezt szeretném aláhúzni). Számomra a tervezés legizgalmasabb részét a bölcsésztudás és az akció szerves egésszé gyúrása jelenti.

---- Oldal címe ----

– „Magyar nyakba magyar szemfog!” – áll a könyv borítóján, ugyanakkor a magyar neveken és bizonyos történelmi utalásokon túl nincs túlhangsúlyozva, hogy a történet éppen Magyarországon játszódik. Mi ennek az oka?
– Igyekeztem olyan történetet írni, amely egyszerre nagyon magyar és mégis univerzális. Banális gondolat, de az igazán értékes irodalmi művek erőssége abban rejlik, hogy univerzális élményeket fogalmaznak meg – egyedi módon. Ha például a kortárs amerikai irodalmat nézzük, szembetűnő a kisebbségi írók népszerűsége, és jellemzően elsősorban nem saját etnikai közösségükben válnak ezek az emberek igazán megbecsült szerzőkké. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy kulturális gyökereik biztosítják számukra az egzotikumot, az egyediséget, ám maga a kisebbségi létforma az USA-ban milliók alapélménye, tehát univerzális témákat boncolgatnak, saját etnikai közösségükön kívül álló emberek számára is igen hitelesen. Remélem, hogy a vámpírirodalmon belül tudok úgy írni, hogy hozok egy ilyen kettősséget. A magyaros (avagy kőkemény közép-európai) vonal egzotikumnak számít a zsáneren belül, de a téma akkor is univerzális, ha épp a magyar viszonyokra reflektálva mutatok rá olyan abszurditásokra, amelyek jellemzik a térségünket, és amelyek összehasonlítják, sokszor pedig szembe állítják a nyugati életforma jellegzetességeit saját tapasztalatainkkal.

– Mégis milyen magyaros ízek vannak a sorozatban akkor?
– Azt gondolom, egy történet nem attól lesz ízig-vérig magyar, hogy Magyarországon játszódik és a karakterek magyar neveket kaptak, bár ez is fontos része a világnak. Az ördög – és a nemzeti öntudat – a részletekben rejlik: a kupica pálinkákban, a Suzuki szolgálati autóban, a bürokrácia akadozva működő gépezetében, a korrupció természetes gyakorlatában, no meg az ősi magyar hiedelemvilág lassan majdnem feledésbe merült természetfeletti lényeinek életre hívásában. A második kötettől kezdve konkrét helyszínek is fókuszba kerülnek. Elgondolkodtam azon, milyen utcanév-változtatásokat hívna életre egy vámpírbarát kormányzás, illetve miként változna egyes emblematikus intézmények szerepe – így a MTA égisze alá került VKI, vagyis a Vámpírkutató Intézet, és az elitképzés jegyében az Eötvös Collegium adja az úgynevezett IQ-vámpírok rezidenciáját, hogy csak pár példát említsek.

– Regényeiben a mai magyar politikára utaló áthallások is akadnak. Mennyire mozgatta a társadalomkritikai szándék?
– A társadalomkritika a szórakoztatva tanítás projekt részeként is felfogható – természetesen anélkül, hogy bármi didaktikus bölcsességet tárnék az olvasó elé. A Borbíró Borbála-sorozat egy olyan világban játszódik, ahol az emberek megcsömörlöttek mind a baloldal, mind pedig a jobboldal politikájától, így képesek voltak megszavazni a Természetfeletti Összefogás Pártját, melyet emberek vezetnek ugyan, de végre van szakértő hátterük is – az IQ-vámpíroknak köszönhetően. Az alternatív Magyarország egyik rákfenéje ugyanis az, hogy egy IQ-konferencián minden kiemelkedő szakértő vámpírizálódott, így a politika terén nem sok olyan ember maradt, aki képes lenne sikeres kormányzást folytatni – ám a vérszívókkal együttműködve fellendül a gazdasági, tudományos és kulturális élet, ennek fejében pedig az állampolgárok részben vért adóznak, és nem menekülnek külföldre. Igen, azt hiszem, hiába is tagadnám a társadalomkritikai szándékot, ez minden bizonnyal a véremben van Egyébként a vámpír kiváló írói eszköz a társadalomkritika megfogalmazására, nem én találtam fel a spanyolviaszt. A vérszívó, lélektelen, és alapvetően arisztokratikus karakter magától értetődően kötődik az oligarchikus elnyomó réteghez, és ez a konstelláció adja a kérdést: mi történik, ha hatalom – évszázadokon át felhalmozott pénz, valamint különleges meggyőző erő – kerül olyanok kezébe, akikből hiányzik az erkölcsi tartás, a lélek?

– A könyvek cselekménye nagyon filmszerű, mozgalmas, szinte hollywoodi módon.
– A másik dolog, ami a kritikai vonalat erősíti, a magyar háttérből fakad: számomra természetes, hogy a hazai viszonyokat mindig ahhoz az ideálhoz hasonlítom, melyet a hollywoodi filmipar közvetít a magyar fogyasztóknak. Ha megnézek egy amerikai filmet, óhatatlanul arra gondolok, hogy egy azonos szituáció hogyan bontakozna ki hazai környezetben. Szeretem az igényes amerikai filmsorozatokat, rengeteget tanulok belőlük karakterekről, dramaturgiáról. De egyszerűen nem tudom eldugni a kritikus énemet, muszáj arra gondolnom, hogy egy magyarországi high-tech laborban mi állhat az amerikai filmben természetesnek vett, legújabb fejlesztésű kütyük helyén. Nyilván nem csupán partvis és leselejtezett lombikgyűjtemény, no meg egy fehér táblán álló lista arról, hogy mire nincs pénz megint ebben a hónapban, így legyen szíves mindenki háromszor használni a steril kesztyűt – de nincsenek illúzióim. Márpedig ahol az olyan alapok hiányoznak, mint a kréta az iskolából vagy nyomtatóba való tinta a titkárságon, ott nem várhatunk eredményeket semmilyen területen. Az olvasói visszajelzésekből tudom, hogy sokak nemcsak nevetnek, hanem el is gondolkodnak a leírtakon – volt, aki értékelésében egyenesen a magyar politikusoknak ajánlotta olvasásra a Vámpírok múzsáját, mintegy okulásképpen.

– Borbíró Borbála kalandjait olvasva az ember már-már hajlamos lenne elhinni, hogy az ókori egyiptomiak halálkultuszától kezdve Edgar Allen Poe látomásos életművéig minden jelenség mögé odaképzelhetők a vámpírok. Miért izgatja az emberiség fantáziáját ennyire az élőhalottak és a vérszívás témaköre?
– Az élőholt kifejezés magáért beszél: élet és halál témája az, ami leginkább megmozgatja az emberi fantáziát és ami nyugtalanítja az élőket. Hol a határ? Létezik-e az örökkévalóság, és vajon jó-e az öröklét? Milyen árat lennél képes fizetni a misztikus hatalomért és tudásért és az ezzel járó örök ifjúságért cserébe? A vérszívás ennek metaforikus velejárója: a vér az életerőt jelképezi, a szívás az agressziót – a kettő együtt pedig a határtalan gátlástalanságot és erkölcstelenséget. Ez a fizetség a vámpírság ajándékáért – megéri? Az elmúlt években egy olyan mű (az Alkonyat-sorozat) került kultuszkönyv státuszba, mely igenlő választ ad a kérdésre, és elbagatellizálja a fausti dilemmát. Én próbálom árnyalni a képet és egyúttal szórakoztatni a magyar olvasókat – ránk fér mind a nevetés, mind pedig a gondolkodás.