A kultúra az egyik legfontosabb erőforrásunk, amelynek teret kell biztosítani – mondta Halász János az Erkel Színházban tartott sajtótájékoztatón. – Ez a színház szimbolizálja mindazt, amit a kulturális fejlesztésekről gondolunk: nem bezárni kell és lebontani, hanem építeni és felújítani – fogalmazott az államtitkár az Erkel Színház rekonstrukciójára és tavaly november 7-i átadására utalva. – A megújult Erkel a megnyitó óta 211 ezer nézőt látott vendégül – fejtette ki Halász János.
Az elmúlt évek kulturális beruházásai közül épp ezért kiemelkedik az Erkel Színház mintegy 1,8 milliárd forintos rekonstrukciója. Akárcsak az uniós forrásból megújult Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, amelynek Wesselényi utcai épülete 2011-ben, a Liszt Ferenc téri központi épülete tavaly nyílt meg. 2015-ig további 800 millió forint költségvetési forrásból az orgona is megújul.
Tavaly fejeződött be a Mátyás-templom felújítása is. A 2011-ben lezárult, 5,5 milliárd forintos külső rekonstrukciót követően 2013-ra 3 milliárd forintból a templombelső teljes restaurálása is megtörtént. Tavaly nyáron jött létre a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, amely működését az állami támogatás mellett saját bevételéből finanszírozza. Szintén az előző esztendőben nyílt meg a Budapest Music Center, amely magánberuházásként jött létre a kortárs magyar zenei értékek bemutatására. Az épület befejezéséhez a kormány 600 millió forinttal járult hozzá – derült ki Halász János beszámolójából.
Idén március 14-én adták át a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonában lévő, kívül-belül megújult Pesti Vigadót, a 2006 óta tartó rekonstrukció összköltsége meghaladja a 6,6 milliárd forintot. A Duna túloldalán, a Világörökség részeként védett panoráma egyik legjelentősebb műemléke, a Várkert Bazár rekonstrukciójának első üteme március 30-án zárul – mondta el az államtitkár.
A Budai Vigadó műemlék épületének tavalyi részleges felújítása két kiemelt kulturális intézmény, a Hagyományok Háza és a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) hatékonyabb működését szolgálja. A 2013 novemberében átadott Hungária Cirkuszcsarnok pedig a hazai artistaképzés új módszertani központjaként funkcionál. – Fontos, hogy a kulturális élet minden területén megtörténjenek a felújítások – fűzte hozzá Halász János.