Harrison Forddal jöhet az új Star Wars

A hetedik rész 2015 decemberében kerül a mozikba. Carrie Fisher és R2D2 is szerepelhet benne.

2014. 03. 19. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Disney 2012-ben vásárolta meg az űreposzt gyártó Lucasfilmet, és szinte azonnal bejelentette, hogy további három új filmmel gazdagítja a Star Wars-univerzumot. Iger a Disney-részvényesek éves találkozóján, kedden az új film szereposztásával kapcsolatban csak annyit mondott, hogy lesz néhány ismerős arc és egy csapat fiatal is fontos szerephez jut, emellett azt is hozzáfűzte, hogy a nézők megint találkoznak majd R2D2 robottal.

A Star Wars hivatalos honlapja hétfőn közölte, hogy a forgatás májusban kezdődik a Pinewood stúdióban.

Korábban fölmerült, hogy Harrison Ford és Carrie Fisher is visszatérhet, és az új filmcsillagok közül az idén Oscar-díjjal elismert Lupita Nyong’o neve is előkerült egy lehetséges szereplőgárdában, de ezeket a találgatásokat egyelőre nem erősítette meg a Disney.

A jedi visszatér az 1977 és 1983 között bemutatott első Star Wars-trilógia utolsó darabja volt. Mivel a később elkészült második trilógia története valójában előzmény, és az epizódok a történet időrendje szerint kaptak számozást, A jedi visszatér a Star Wars VI. rész címen szerepel.

A George Lucas által alkotott hat Star Wars-film összesen 4,4 milliárd dolláros bevételt hozott világszerte a jegyeladásokból.

A Star Wars VII. rész 2015. december 18-án kerül a mozikba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.