– Mi a hobbija? Ha jól tudom, egy nagyon tapasztalt lengyel újságíró ezzel a komoly kérdéssel bizonyította be önnek a szakmai felkészültségét.
– Neee Emlékszem.
– Csak vicceltem. Fordítsuk komolyra a szót. Sokáig folyt az össznépi találgatás arról, ki is fogja eljátszani Lech Walesát Andrzej Wajda filmjében. Hogyan élte át ezt az időszakot?
– Tulajdonképpen az újságírók alakították ki ezt a zűrzavaros helyzetet, hiszen mindig témákat vadásznak. Másfelől persze az emberek tényleg nagyon kíváncsiak voltak, ki fogja Walesát játszani. A legkülönfélébb tippek merültek fel, és az én nevem is többször előkerült a találgatások során. A legőszintébben mondom, hogy nem gondoltam arra, hogy én leszek a befutó. Egyszer csak azonban próbafotózásra hívtak. Eredetileg az volt az ötlet, hogy három különböző színész fogja alakítani Walesát az eltérő életkorokban, mivel a film több mint húsz évet ölel fel az életéből. Az említett találkozón is hárman voltunk, én voltam a legidősebb színész. Később aztán kaptam egy levelet Wajda úrtól, amiben az állt, hogy még biztosan találkozni fogunk. Eltelt pár hónap, majd érkezett a hír, hogy egyetlen színész fogja eljátszani a szerepet, és az én leszek. De csak azután hittem el igazán, hogy találkoztunk ismét Wajdával.
– Ahogy ön fogalmazott egy interjúban: Lengyelországban 38 millió Walesa-szakértő él, ráadásul a volt államelnök a mai napig megszólal közéleti kérdésekben, amivel nem egyszer kavar vitát. Hogyan tudta kikapcsolni magából a rendszerváltás utáni Walesára vonatkozó érzéseit, gondolatait?
– Az, hogy ezeket ki tudjam kapcsolni, alapfeltétele volt a szerepnek, és egyben az egyik legfontosabb kihívás, amit én támasztottam saját magammal szemben. Valóban nagyon nehéz eljátszani egy élő legendát, ezért aztán én nem a legendát játszottam el. Úgy álltam a feladathoz, hogy ez is csak egy soron következő szerep. Másodsorban engem az ember érdekelt, és nem az a szobor, amivé az emlékezetünkben vált. Nem volt könnyű ezt elérni, igyekeztem tehát minden olyan gondolatot kikapcsolni az agyamban Walesáról, ami a mai tudásunkból fakadhat. Ma sokkal többet tudunk, mint húsz vagy huszonöt éve, és az ő akkori tevékenységét is a ma perspektívájából ítéljük meg. Ezért sem akartam találkozni személyesen vele. Hiszen ő is teljesen más ember ahhoz képest, amilyen a filmben bemutatott események idején volt. Ezért ha mesélt volna esetleg nekem valamit az akkor történtekről, abban is a mai Walesa tapasztalatai köszöntek volna vissza, nem azé az emberé, aki 1981-ben például egészen biztosan nem tudta, hogy hamarosan bevezetik a hadiállapotot az országban, vagy hogy tíz évvel később ő lesz az államfő. Egyetértek a régi lengyel mondással, miszerint az emberi emlékezet egy tálkányi vízből is képes óceánt teremteni. Szóval az akkori időkre koncentráltam, meg arra, hogy ne féljek a szereptől. Hiszen ha folyton azon járt volna az eszem, hogy a világhírű Andzej Wajdával forgatok és azt a lengyelt alakítom, aki a pápa mellett a legismertebb a világon, akkor teljesen leblokkoltam volna. Számomra a legfontosabb az volt, hogy megértsem azt az egyszerű munkásembert, aki később nagy politikus lett.