Hevér Gábor színművész – aki A Wall Street farkasa című brókerdrámában Leonardo DiCapriónak kölcsönözte a hangját – vehette át a legjobb férfi szinkronszínész díját a szombat este zárult debreceni szinkronszemlén.
A legjobb szinkronrendezés díját szintén ebben a filmben nyújtott teljesítményéért Dóczy Orsolya érdemelte ki. A legjobb női szinkronszínész Börcsök Enikő színművész lett, aki a Női szervek című filmben Shannon Mullins magyar hangja volt. Mindkét film szinkronja a Mafilm Audio stúdiójában készült.
Az 1964-ben útnak indított, de a nyolcvanas években megszűnt szinkronszemlét az 50. évforduló alkalmából rendezték meg ismét a 102 éves debreceni Apolló moziban. A március 6. és 8. közt zajló eseményt az Emberi Erőforrások Minisztériumától elnyert pályázati forrásnak köszönhetően rendezte meg a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft.
Kerekes Sándor szóvivő rámutatott: a szakmai konferenciával, előadásokkal, filmbemutatókkal és közönségtalálkozókkal fűszerezett hiánypótló eseményhez hasonlót több mint két évtizede nem rendeztek az országban. A hagyományoknak megfelelően az egy évvel korábbi filmtermést figyelembe véve, egy előválogatást követően, a 2013-as év tíz filmszinkronja versenyzett.
A szakmai zsűri elnöke Veress József filmkritikus, tagjai Ráckevei Anna színművész, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója és Kelemen Zoltán, az Egyesület a Magyar Szinkronért szóvivője voltak. A tíz versenyfilmet a közönség a zsűrivel együtt tekinthette meg a három nap során.
Fontos szempont volt, hogy a filmek minőségi szinkronjai versengjenek egymással, ne pedig maguk a filmek. Minden filmvetítés után lehetőség volt beszélgetni a filmet szinkronizáló színészekkel, alkotókkal is – közölte a szóvivő.
A Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. az újra elindított debreceni szinkronszemlével szeretne ahhoz hozzájárulni, hogy a televíziós tömegtermelés idején a magyar szinkron meg tudja őrizni értékálló minőségét, hitelességét – mondta Kerekes Sándor.
Veress József filmkritikus, a debreceni szinkronszemle zsűrijének elnöke értékelésében elmondta: a mezőnyből kiemelkedett a Dóczi Orsolya rendezte szinkron (A Wall Street farkasa), amely kiérdemelte a legjobb szinkronfilm díját az eredeti hangi világának maradéktalan átültetése, atmoszférájának pontos tolmácsolása, kiváló szereposztása és színészvezetése révén.
Börcsök Enikő a Női szervek című filmben a közönségesség széles skáláján, vérbő humorral brillírozott, Hevér Gábor pedig teljesen azonosulva Leonardo DiCaprióval (akit egyébként már többször „tolmácsolt”) az eltorzult amerikai álom tragikus figurájának portréját teremtette meg hitelesen – indokolta a döntést a zsűri elnöke.