Március 21-én búcsúztatják Csala Zsuzsát

Csala Zsuzsa színésznőt a Szent István-bazilikában, római katolikus szertartás szerint búcsúztatják.

Grund
2014. 03. 07. 11:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csala Zsuzsa, a Vidám Színpad örökös tagja életének 81. évében február 22-én, szombaton hunyt el. A színésznőt a Vidám Színpad saját halottjának tekinti.

Csala Zsuzsa 1933. július 9-én született Újpesten. Tagja volt 1954-től 1959-ig az Állami Déryné Színháznak, 1959-től 1960-ig az egri Gárdonyi Géza Színháznak, majd 1960-tól negyven évig a budapesti Vidám Színpadnak.
A kétezres évek elején, a társulat feloszlása után a Budaörsi Játékszín tagja lett. Miután a Vidám Színpad újjáalakult, majd újra állandó játszóhelyet kapott az óbudai Eurocenterben 2013-ban, a társulatnak tagja lett Csala Zsuzsa is, aki akkor már bottal járt és betegségekkel küszködött.

A kiváló komika derűs kedéllyel, remek temperamentummal, sajátos, egyéni ízekkel oldotta meg a feladatait, legyen szó kabaréfiguráról vagy vígjátékról – olvasható a színház korábbi közleményében. Csala Zsuzsa több száz színpadi és televíziós szerepet játszott el, filmen a Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), Nem szoktam hazudni (1966), És akkor a pasas (1966) című alkotásokban láthatta a közönség. Ő volt Ursula, Bubó doktor asszisztensnőjének hangja a Kérem a következőt! című, nagy sikerű rajzfilmsorozatban. A külföldön élő magyarokat is számos turnén szórakoztatta Amerikától Ausztráliáig, kedvelt szereplője a Rádiókabarénak, és egy időben ő volt a lottózás reklámarca, továbbá polgárőrként is dolgozott, gépkocsi-tolvajokat üldözött, s a Magyar Rendőrnők Szervezete tiszteletbeli tagjának is megválasztották.

A színésznő az utóbbi tíz évben a Fogi Színház-Budapesti Bulvárszínházban játszott rendszeresen. Utolsó szerepe Gervaise nagynéni volt Louis Velle Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain című komédiájában, a darab tavalyi országos turnéján több ezren láthatták, júliusban, 80. születésnapján is a darabot követően köszöntötték a színpadon.

Művészi munkáját 1974-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, az érdemes művészi címet 1986-ban kapta meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.