A hajléktalanok életének nehézségeiről és egy osztálytalálkozó összefonódó történetéről szóló regény egyetlen napot mesél el. A könyv alapgondolatát egy hajléktalan, Lőrincz Sándor története adta: a férfi éveken keresztül élt hajléktalanként Szegeden, az író 2002 óta követte figyelemmel a mindennapjait.
Az írót elkezdte foglalkoztatni a kérdés, hogy mi tartja életben a férfit és „miért nem hal már meg”? Szakdolgozatokból, szakmai munkákból és a hajléktalanokat gondozók szakmai műhelyének üléseiről gyűjtött információkat, illetve a gondozó intézetekben tett látogatásai során gyűjtött információi és tapasztalatai alapján alkotott képet írta meg.
A harmincadik osztálytalálkozót a hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész beszélgetéséből ismerjük meg. A Kanadából hazatért Nosztávszky Ferenc elmeséli, hogyan vált hajléktalanná, s mivel töltötte az elmúlt éveit a szintén hajléktalanul élő, az osztálytalálkozót meg nem érő Foghorn nevű osztálytársukkal.
A borús, nem boldog életutakat felvonultató történet Szegeden játszódik. Az író által generációs regénynek nevezett műben fontos kérdéseket feszeget, többek között a kivándorlás témáját. Ez az idősebb korosztályt is érinti, a regényben az ötvenes életéveik felé közelítő férfiak az osztálytalálkozón szembesülnek azzal, hogy a régi barátaik és osztálytársaik kétharmada évekkel ezelőtt elkerült Magyarországról.
Két kérdés vetődik fel az íróban: az egyik, hogy hol van tulajdonképpen szabadsága az embernek, illetve lesz-e olyan generáció, mely ha elhagyja a hazáját, nem tér többé vissza. Szilasi szerint külföldön sem jobb a helyzet (erre bizonyság a regényben beszélgető hazatért emigránsok), a második kérdésre viszont egyelőre nem tudni a választ.
A hajléktalanok és a kivándorlók közti hasonlóságot a lelkiállapot folyamatos változásában figyelte meg az író, ehhez szüksége volt valakire, aki hajléktalan volt, de már nincs ebben a helyzetben. Szilasi szerint egy hajléktalan ember állapotváltozása először a külsején, a ruháján és a fizikai állapotán figyelhető meg, a lelke csak később követi ezt a változást. A kivándorlás után depresszióba eső és abból kigyógyuló emberek hasonló folyamatokat élnek át – ahogyan képes volt belesüllyedni a depresszióba, úgy ki is tud jönni belőle.
