Most már igazán benőhetne Bridget Jones feje lágya

Helen Fielding azt szeretné, hogy ismét Renée Zellweger alakítsa Bridget Jones címszerepét.

Grund
2014. 03. 23. 18:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Renée csodálatosat alakított Bridgetként, pompás lenne, ha ismét eljátszaná a szerepet” – hangoztatta az író a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak adott interjújában.

A kérdésre, hogy nem klisészerűek-e Bridget evési rohamai, és nem idejétmúlt képet mutat-e a nőkről, az 56 éves szerző kijelentette, hogy a harmadik regényben már 51 éves Bridget felhagy az álmodozással, amikor már egyfolytában boldog. Kezdetben amikor valami félresikerült neki, kapcsolatai felbomlottak, állandóan visszatért a testtömeg témája. „Aztán azt mondta, túlságosan kövér vagyok, meg kell változnom. Ezzel én azt akartam mondani, hogy a nők mindig azon lovagolnak, hogyan érzik magukat, mit tettek rosszuk, min kellene változtatniuk. Ezzel szemben a férfiak azzal vannak elfoglalva, hogyan uralják környezetüket – otthonukat, barátaikat, a sportot és karrierjüket” – fogalmazott Fielding.

Bridget Jones naplójának harmadik része angolul múlt év őszén látott napvilágot. A kötet magyarul Bolondulásig címen jelent meg néhány napja az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Az angol író népszerű figurája 51 évesen még mindig megszállottan méri testtömegét, csakúgy mint követőinek számát a Twitteren, és férje, Mark Darcy halála után azon van, hogy újraindítsa az életét. Végül egy nála jóval fiatalabb férfival hozza össze a sors a világháló révén.

Bridget Jones történetét eredetileg a The Independent hasábjain folytatásokban olvashatta a közönség. Az első két regény, a Bridget Jones naplója és a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök 1996-ban, illetve 1999-ban jelent meg. Az első két regényből több mint 15 millió példány kelt el világszerte, majd Renée Zellweger, Colin Firth és a Daniel Cleavert alakító Hugh Grant főszereplésével népszerű filmfeldolgozás készült belőlük 2001-ben, illetve 2004-ben.

Daniel Cleaver nem hiányozik az új könyvből sem, ő Bridget gyerekeinek, Mabelnek és Billynek a keresztapja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.