Szabó Marcell nyerte a nemzetközi zongoraversenyt

A tizenkilenc fiatal tehetség részvételével zajló nemzetközi verseny díjait szombaton adták át Szegeden.

Grund
2014. 03. 30. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karának korábbi dékánja, Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész által több mint egy évtizede életre hívott, hagyományosan kétévente, Bartók Béla március 25-i születésnapjához kapcsolódóan megrendezett verseny díjait szombaton adták át Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában.

A második helyezett Vida Mónika Ruth lett, a megosztott harmadik díjat pedig Kocsis Krisztián és Vass István vehették át.

A 27 éves, budapesti Szabó Marcell – aki Nándor György és Kemenes András tanítványaként két éve végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen – megkapta a legjobb kötelező darab előadásáért járó különdíjat is. A Zeneakadémia jelenlegi másodéves doktoranduszhallgatója már négy esztendeje is szerepelt a szegedi Bartók-zongoraversenyen, akkor megosztott harmadik díjjal jutalmazták.

Nádor György, a Zeneakadémia professor emeritusa, a zsűri elnöke az eredményhirdetés alkalmával elmondta, a szegedi verseny nemzetközi összehasonlításban is színvonalasnak számít. A zongoraművész dicsérte a versenyzők darabválasztását, melyek közül kiemelte a Scarlatti-szonáták, illetve Tóth Péter kifejezetten erre az alkalomra íródott, Hangnem nélküli keringőjének előadását.

Az indulók a háromfordulós megmérettetésen a Bartók-művek mellett olyan komponisták szerzeményeit – Scarlatti szonátáit, Debussy, Chopin, Liszt alkotásait, Mozart zongoraversenyeit – adták elő, amelyeket maga Bartók Béla is szívesen műsorra tűzött. Az indulók az elődöntőben és a középdöntőben szóló műveket játszották el. A döntőben pedig Liszt-, Bartók- és Mozart-versenyművek csendültek föl a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Gyüdi Sándor vezényletével.

A díjazottak vasárnap Bartók Béla szülővárosában, Nagyszentmiklóson, a Nákó-kastélyban adnak gálahangversenyt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.