Új kiállítás nyílt a Madách-kastélyban

Befejeződött a Közös örökségünk: Madách elnevezésű magyar−szlovák együttműködési program.

Grund
2014. 03. 27. 11:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Madách Imre híres műve, Az ember tragédiája képi és gondolatvilágát középpontba állító Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim című kiállítással teljessé válik az író korát, életét és munkásságát bemutató tárlatsorozat.

Az ünnepélyes eseményen Ivan Secik, a szlovák kulturális minisztérium államtitkára mellett köszöntőt mondott Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős helyettes államtitkára is, aki beszédében felidézte: Madách Imre ebben a kastélyban töltötte gyerekkorát, itt írta meg Az ember tragédiáját − amelyet 1860-ban éppen március 26-án fejezett be −, valamint sírja is a kastély parkjában található.

Megjegyezte: reméli, hogy a most lezáruló együttműködés mintájául szolgál további magyar–szlovák közös programok megvalósítására.

A rekonstrukció és az új kiállítás a Magyarország−Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 1,7 millió eurós keretéből és a Szlovák Kulturális Minisztérium 100 ezer eurós, az Emmi és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 10-10 millió, valamint a Bethlen Gábor Alap 900 ezer forintos támogatásával valósult meg.

Az új, állandó kiállítást Madách Imre 1864-ben bekövetkezett halálának 150. évfordulója alkalmából nyitották meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.