A Korompay-gyűjteményt négyszáz díszöntvény, más néven finomöntvény alkotja. Ilyen dísztárgyakat és díszes használati tárgyakat a 18-19. század fordulójától készítettek Magyarországon. A négyszáz tárgyat Korompay László és családja gyűjtötte össze. A nemrég elhunyt Korompay László kívánsága volt, hogy a gyűjtemény egyben maradjon, és egy múzeum tulajdonába kerüljön. Az egyik lehetőségként Magyar Nemzeti Múzeumi sárospataki Rákóczi Múzeumát nevezte meg.
A kollekciót Sándor József öntőmérnök vásárolta meg, aki egykori sárospataki diákként a sárospataki múzeum mellett döntött. Az adásvétel után rögtön a múzeumnak adományozta a Korompay-gyűjteményt. Sándor József korábban is támogatója volt a múzeumnak: az ő adománya volt az a Rákóczi-ágyúmásolat, amely a 2003-as új, állandó kiállításhoz készült. Támogatta I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyének feltárását és az ahhoz készülő bemutatótér létrehozását is.
A díszöntvények gyártása XIX. században élte virágkorát, amikor a polgárosodó háztartások elkezdtek igényt tartani ilyen dísztárgyakra. – Az öntőszakmának ez a formája mára kihalt, más öntészeti technológiákat használnak, ezért nem valószínű, hogy valaha gyártanának még ilyen tárgyakat – mondta a Sándor József kedden a Nemzeti Múzeumban, a gyűjteményt bemutató sajtótájékoztatón. A négyszáz tárgy között vannak használati tárgyak – gyertyatartó, hőmérő – és dísztárgyak, mellszobrok is, például egy, az 1848-as forradalom alatt készült Kossuth-mellszobor, amely Kossuth Lajos első mellszobra. A Rákóczi Múzeumban június első napjaiban nyílik időszaki kiállítás a Korompay-gyűjteményből, amelyet két év után az ország más múzeumaiban is bemutatnának. Ezután a tervek szerint a múzeumba tervezett új látványraktárban kapnának helyet az alkotások.