Négy hónapja sugározza adását az m3. A közmédia „retrócsatornájáról” megemlékeztünk már korábban, nem is szeretnék újra elmélyedni nosztalgia és életképesség témájában, csupán a jelenség egyetlen aspektusára világítanék rá. Amikor a múlt a mindennapjaink részévé válik, óhatatlanul is összehasonlításokba bocsátkozunk. Ez könnyen a „régen minden jobb volt” típusú panaszáradatba csúszhat, de ha ügyelünk a józan eszünkre, a retró bizony érdekes dolgokról árulkodhat.
Kezdjük a történetet napjainkban, egy átlagos szerda estén. A fárasztó munkanap után a család kimerült tagjai szótlanul a készülék elé kuporodnak, a képernyőn feltűnik a jól ismert kereskedelmi tévés arc, aki már szinte családtaggá vált az elmúlt évtizedben, kezdődik a műsor. Sztárok és pereputtyaik mérkőznek meg egymással. „Könnyed, humoros talkshow”, még véletlenül sem komolykodó kvízműsor. Az alapozók alól műanyag mosolyok villannak, mint a műszerfalon az üzemanyagszint-jelző, tök üres a tank. Ahhoz persze még elég, hogy a végtagjaik és a szájuk mozogjon, így szerencsére Balázs, a hoppmester elő is tud csalni belőlük néhány bárgyú szólamot.
Egy apró ugrással – a távirányítón és az időben – máris a köztévé kvízműsorában találjuk magunkat, ahol fejhangon sivító celebek helyett hétköznapi emberek mérik össze tudásukat. A kérdések ugyan itt sem teszik próbára a versenyzőket, hiszen általában két lehetőség közül kell választaniuk, de a teljes sötétséget legalább felváltja a szellemi teljesítmény illúziója. Ne feledkezzünk meg ugyanakkor arról, hogy a tévénéző társadalmat sokkal jobban foglalkoztatta, hogy a vesztes versenyzők hova pottyannak, mikor megnyílik alattuk a föld, mint egy-egy ravaszabb kérdés. De legalább elindultunk az agy irányába.
Folytassuk utunkat egy nagyobb lépéssel, vissza a kvízműsorok hőskorába, amikor még a Marszüasz bőrébe bújt Nárcisz, vagyis Vágó István diktálta a trendet. Ha milliomosok akartunk lenni, már nem kettőből, négyből kellett eltalálnunk a jó választ. De az igazi kihívást mégsem ez, hanem a Mindent vagy semmit jelentette. Ott bizony már igazi drámák játszódtak le, és hősök születtek a szemünk láttára. A népmesei ihletettségű sikerhez észre volt szükség, így a bukás lényegesen fájdalmasabbnak tűnt, mint amikor egy celebnek a lábai összeakadnak a gondolataival és hasra bukik.
És ezzel megérkeztünk a végállomásra. Döbbentem figyelem Egri János mára teljesen „korszerűtlenné” vált műsorát, az Elmebajnokságot. Az m3-on heti rendszerességgel sugárzott vetélkedő jó eséllyel sokkolhatja a kereskedelmi tévéken szocializálódott nézőket. Hát mivé lettünk a rögtönzött időutazás végére? Átlagos emberek válaszolnak (magas) műveltségi kérdésekre? És miféle témák keringenek? Munkácsy, Kodolányi, vegyészet, angol polgári forradalom, a táguló világegyetem?
Hát mi közünk nekünk ehhez? És hol van legalább egy valamire való sztár? Volt idő, amikor egy fárasztó szerda estén a családok ezt nézték és nem a könnyed, humoros talkshow-t? Na ne
