– Van arra esély, hogy ezt az előadást is láthatjuk majd a televízióban?
B. É.: Erről egyelőre nem hallottunk. Örülünk, hogy játszhatjuk a Centrál Színházban a Manna Produkciós Iroda jóvoltából, és nyáron valószínűleg utazni is fogunk a darabbal.
N.-K. E.: Ez tényleg jutalomjáték, hiszen a végén minden alkalommal hallani lehet, hogy a közönség szívből, lelkesen tapsol. Megérinti őket az előadást, sokan mesélik, hogy nem állták meg sírás nélkül.
– Miért érinti meg a mostani nézőket ez a történet?
B. É.: Szerintem ennek az az egyik oka, hogy itt őszinte barátságról van szó, amelyben semmilyen érdek nem szerepel, mégis halálig tart. Az is fontos, hogy Marlene Dietrich és Édith Piaf életműve minőségi, időtálló slágerekből áll.
N.-K. E.: Ez a darab alapvetően Piaf életútját, sorsát mutatja be. A dalok pedig tökéletes dramaturgiai pillanatokban, a történetet kiteljesítve, értelmezve hangzanak fel. Ettől olyan erős jelenetek jönnek létre, amelyeknek egyszerűen nem lehet, és persze nem is kell ellenállni. Szerencsére több hónapja játsszuk már az előadást, tehát én magam elég sokszor hallottam ezeket a dalokat Éva fantasztikus előadásában, és még mindig úgy hatnak rám, mintha a nézőtéren ülve hallgatnám őket.
– Két gyönyörű színésznő két eltérő karaktert formál meg egy színpadon, ráadásul a közönség minden énekszám után hosszú tapssal szakítja meg az előadást, akár egy koncerten. Nézőként nem éreztem egyetlen pillanatra sem, hogy vetélkednének egymással.
N.-K. E.: Értelmetlen lenne rivalizálni, meg sem fordul a fejünkben.
B. É.: Azért ülök most ilyen csendesen, mert Eszter pontosan tudja, milyen szívvel kerestem őt meg annak idején. Nagyon sokat jelentett nekem, amikor rábólintott a közös munkára. Ebben a közösségben semmiféle rivalizálás nincs, nem erről szól ez az ügy.
N.-K. E.: Bennem akár lehetne is némi színészi féltékenység, ha arra gondolunk, hogy ez a darab hangsúlyosan Édith Piafról szól. Csakhogy bennem sosem volt ilyen hajlam, ráadásul Dietrich megformálása is nagyon izgalmas feladat. Még most is folyamatosan töröm a fejem, kísérletezek, hogy tudnám még pontosabban, még kifejezőbben megeleveníteni. És ahogy ezt már mondtam korábban, amikor nem vagyok a színpadon, a takarásból lesem, hallgatom, ahogy Éva énekli a csodálatos Piaf-dalokat.
