Bokor Péter négy kontinensen, több nyelven, több mint százötven előadást rendezett. Bukarestben végzett a Színház- és Filmművészeti Akadémia filmrendező szakán, ahol olyan kiemelkedő személyiségekkel dolgozott együtt, mint Dan Piţa és Mircea Veroiu.1978-tól a kanadai Edmontonba költözött, ahol tíz évig a Francia Színház művészeti igazgatójaként, valamint egyetemi tanárként és vendégrendezőként tevékenykedett. 1989-től két évig az ausztráliai Canberrában élt, ahol rendezett, valamint színházelméletet tanított az Ausztráliai Nemzeti Egyetemen.
Mintegy 60 adaptációt készített, mások mellett A. Miller, D. Wasserman, D. Mamet, A. R. Gurney, R. Bolt, J. Goldman, Ken Ludwig, Milan Kundera, P. Shaffer, M. Frayn, Alan Bennett, Terrence MCNally, Michel Tremblay műveiből. 1991 óta gyakran rendezett Romániában is, főként Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Craiován és Brassóban. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával három alkalommal dolgozott együtt, 2000-ben Timberlake Wertenbaker Kinek kell a színház? című darabját, 2006-ban a Botrány az operában című nagy sikerű előadást, 2008-ban pedig Michael Frayn Még egyszer hátulról című komédiáját rendezte.