A költészet napjának előestéjét egy igazi „szpesöl edisönnel” ünneplik a résztvevők: költők, slammerek és Mc-k, először együtt. A műsorban először is megpróbálják kideríteni, hogy találkoznak-e a párhuzamos szövegvilágok a végtelenben, vagyis a fellépők nagyobbik fele olyan műfajban alkot majd, amelyben nem szokott, és ezt azután elő is adja, ha szükséges a többiek segítségével.
„Meglátjuk tehát, hogy milyen slammer lenne Babiczky Tibor, illetve Busa Pista emlékszik-e még azokra az időkre, amikor a Slam Poetry Budapest versenyeinek rendszeres fellépője volt, vagy hogy milyen rappet ír Kemény Zsófi és Dunajcsik Mátyás. És természetesen, hogy hogy is fest az, ha Gábor Tamás Indiana és Süveg Márk Saiid verset ír” – olvashatjuk a szervezők Facebook-bejegyzését.
Az este végére viszont mindenkinek alkalma lesz visszatérnie az „eredeti” szerepéhez is, vagyis a költők verseiből is hallhat majd egyet-egyet a közönség, a slammerek slammelnek, az Mc-k pedig Mc-znek, ahogy kell. Ezek után pedig egy közelmúltbeli eseményre, a Pilvakerre készült, de el sosem hangzott szövegek is előkerülnek – a „savak forradalma” jeligére.
Szövegelni fognak: Babiczky Tibor, Busa Pista, Dunajcsik Mátyás, Gábor Tamás Indiana, Kemény Zsófi, Simon Márton, Süveg Márk Saiid, Závada Péter, illetve a BoCSiOn – vagyis Csider István Zoltán, Horváth Kristóf Színész Bob és Pion István. Az est folyamán közreműködnek a Gourmand zenészei.