A vasárnap zárult rendezvénysorozat az idén megújult struktúrában, a Művészetek Palotája, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásában, a jelentős fővárosi kulturális intézmények programjavaslatainak beillesztésével valósult meg – áll a szervezők közleményében.
Mint írják, a fesztivál gazdag kínálattal, világszínvonalú produkciókkal, ősbemutatókkal várta a látogatókat. Az esemény Rameau Polümnia ünnepei című operabalettjének modern kori világpremierjével zárult.
A látogatók válogathattak a komoly- és kortárs zenei, opera-, dzsessz-, pop-, világzenei, tánc-, újcirkusz- és színházi produkciók, kiállítások közül, de még a divat és a sport is szerepelt a kínálatban. A fesztiválon 20 olyan társulat lépett fel, akik még soha nem jártak Magyarországon, emellett hat világpremiert, 18 magyarországi bemutatót és további három színházi premiert tartottak.
A rendezvénysorozatnak a Művészetek Palotája és az Operaház mellett a felújított Zeneakadémia, a Budapest Music Center, a Millenáris, a Bálna, az újonnan megnyílt Pesti Vigadó, a Nemzeti Színház és a fővárosi színházak, múzeumok is kiemelt programhelyszínei voltak.
Az idei fesztiválon a nézők láthatták többek között Zubin Mehta és a Bécsi Filharmonikusok fellépését, Simon Keenlyside áriaestjét, José Cura Cavaradossi-alakítását a Toscában, Philip Glass filmoperáját, Martin Grubinger koncertjét és Erwin Schrott tangóestjét.
A kínálatban szerepeltek a Pesti Vigadó koncertjei, a Szentpétervári Eifman Balett Rodin-előadása, Patricia Kopatchinskaja fellépése, Rufus Wainwright szerzői estje, valamint Andreas Scholl és Edin Karamazov dalestje. A közönség hallhatta Maxim Vengerov hegedűjátékát és Lee Ritenour koncertjét.
Több, a fesztiválon bemutatott produkciót műsoron tartanak: egyebek között a Honvéd Táncszínház Napszédítő/Páva-variációk előadását, a Bozsik Yvette Társulat és a Derevo Táncszínház Pokoli bál című művét vagy a Somnakajt. A Recirquel produkciója, A meztelen bohóc szintén repertoáron marad, mint ahogy az Örkény Színház Hamlet-előadása is.
A BTF-en megrendezett első Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) 13 nap alatt 12 város társulatát látta vendégül a Nemzeti Színház.
A Tavaszköszöntő Promenád, az Erzsébet téri Lepkeház, az ArtTÉR Fesztivál, a Hősök terén felállított Budapest-felirat és a város különböző pontjain elhelyezett fesztiválkockák igazi látványossággá váltak – áll a dokumentumban, amely kitér arra is, hogy a közmédia csatornáin napi rendszerességgel Fesztiválhíradó tudósított az eseménysorozatról, a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében pedig csaknem 100 külföldi újságírót látott vendégül a fesztivál.
A közlemény szerint a programokra – a szabadtéri eseményekkel együtt – több mint 200 ezren voltak kíváncsiak, így az idei rendezvény látogatószáma meghaladja a korábbi évekét.
Az idei fesztivál az első állomása volt annak a folyamatnak, amely Budapestet Európa jelentős kulturális turisztikai célpontjaként pozicionálja. A négy évre szóló finanszírozási háttér hosszú távú építkezést tesz lehetővé – közölte a BTF.