Mintha egy olvasást népszerűsítő kampányfilmet forgattak volna a Pozsonyi úton. A két éve rádiójátékként indult Időfutár népszerűségét remekül érzékeltette a kép, hogy amint a gyerekek kezükbe kapták az új kötetet, ahol éppen voltak, lekuporodtak és egyből falni kezdték a történetet. Az ifjúsági fantasy rádiójátékként egy megfáradt, poros műfajba lehelt új életet, és jutott el több mint 400 ezer hallgatóhoz, regényként pedig ékes bizonyítékává vált annak, hogy a fiatalokat igenis rá lehet venni az olvasásra, csak a megfelelő szöveget kell a kezükbe adni. Az Időfutár igazi magyar sikertörténet.
A népszerűség persze nem a véletlen műve. A Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea alkotói kvartett az ifjúsági kalandregény és a tudományos ismeretterjesztés olyan eredeti egyvelegét hozták létre, amely korosztálytól függetlenül egyből magába szippantja a hallgatót vagy az olvasót. Az Időfutár főhőse Hanna, aki családjával Budapestre költözve hirtelen elképesztő kalandok közepén találja magát. A fantázia és a nagyon ismerős, mai magyar valóság határán egyensúlyozó történet központi motívuma az időutazás, amelynek során az alkotók visszaröpítik Hannát és vele együtt az olvasókat a 18. századba. A lány barátai, Tibi, Zsófi, Ervin és a többiek kétségbeesve igyekeznek Hanna nyomára bukkanni. Kutatásuk során a szövegben bravúrosan keverednek a különféle médiumok: levél, napló, Skype, chat, és az elmaradhatatlan féreglyuktelefon. Találkozunk Kempelen Farkassal, megismerjük Mozartot, bejárjuk a korabeli Bécset, és rengeteg mindent megtudunk a fizika törvényeiről. És a legfontosabb, hogy mindeközben remekül szórakozunk. Közhely, de az Időfutárt tényleg nehéz letenni.
– Az egész rádiójátékként indult – mesélte lapunknak Tasnádi István drámaíró a keddi bemutató után. – Markovits Ferenc, a magyar rádió szerkesztője keresett meg az ötlettel, hogy nem lenne-e kedvem napi ifjúsági sorozatot írni. Először kicsit bizonytalan voltam, nem hittem benne, hogy a fiatalok még mindig hallgatnak rádiót, de aztán úgy gondoltam, hogy ha bevonhatok olyan embereket, akikben megbízok, és közösen alkothatunk, akkor vágjunk bele. Jeli Viktóriával és Gimesi Dórával írtunk egy háromoldalas szinopszist, ami tetszett a rádió vezetőinek, így bizalmat kaptunk arra, hogy megcsináljuk az első évadot.