Nemzeti Színház: tizenhat bemutató az új évadra

Nyolc nagyszínpadi és nyolc stúdiószínpadi előadást mutat be a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház.

Makrai Sonja
2014. 04. 28. 16:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ígértük, kinyitottuk a színházat. 357 előadásunkból 59 vendégjáték volt, beleértve a Madách Színházi Találkozó (MITEM) produkcióit is. Befogadó törekvésünkkel szemben fogalmazták meg legtöbben a kételyeiket, de bebizonyítottuk, a Nemzeti Színház képes működni ebben a formában. Hidakat építettünk a vidék és külföld felé, sikerült komoly párbeszédet kialakítanunk a közönséggel is – fogalmazott Vidnyánszky Attila igazgató a színház hétfői sajtótájékoztatóján.

A direktor beszámolt arról, hogy a hiánypótló MITEM megszervezésével az európai színházi térképre is felkerült a Nemzeti Színház. – Számos jelentős nemzetközi színházi fesztiválra kaptunk meghívást, mások mellett a Baltic House Theatre Festivalra. Ez komoly fegyvertény, amely felülírja a munkánkkal szembeni fanyalgó, szkeptikus hangokat – hangsúlyozta Vidnyánszky.

A következő évadban nyolc nagyszínpadi és nyolc stúdió-előadást tűznek műsorra. A Nemzeti Színházban fog rendezni a szentpétervári Tovsztonogov Nagy Drámai Színház vezetője, Andrej Mogucsij, aki Franz Kafka A per című látomásos regényét állítja színpadra. David Doiasvili a Szentivánéji álmot, Andrzej Bubién Gombrowicz Operett, Viktor Rizsakov pedig Gorkij Éjjeli menedékhely című művét fogja rendezni. Nagyszabású vállalkozás lesz a Honvéd Táncszínházzal közös bemutató, a Körhinta, amelyet Vidnyánszky Attila fog megálmodni.

A következő évadban a színház igazgatója több előadást is jegyez majd: az ő munkája nyomán mutatják be Molnár Ferenc A fehér felhő című drámáját, Bánffy Miklós A nagyúr című darabját Mátray László, a Don Quijote bulgakovi feldolgozását Reviczky Gáborral a főszerepben láthatja majd a közönség. Beemelik a műsorprogramba a Beregszászi Illyés Gyula Színház Zoltán újratemetve című produkcióját, amelyet Vidnyánszky rendezésében múlt nyáron mutattak be a Zsámbéki Színházi Bázison.

A stúdiószínpadon mások mellett Zsótér Sándor viszi színre Ibsen Brand című művét, Dér András pedig William Nicholson Árnyországát.

Az egykori jelmezmúzeumot szobaszínházzá alakítják a nyár folyamán, itt mutatják be Szűcs Nelli Kiss Anna Világok című írása alapján készült önálló estjét. Farkas Dénes pedig édesapja, a költő és író, Osztojkán Béla műveiből készít műsort. Földes László Hobo jövő februárban ünnepli hetvenedik születésnapját: ennek tiszteletére egész évadban életművének fontos előadásait tűzik műsorra, februárban pedig a Nemzeti Színház ad otthont az énekes születésnapi koncertjének.

Szeptembertől már szabad bérleteket hirdetnek, megteremtve az átjárhatóságot a nagyszínpadi és kamara-előadások között, így a nézők maguk állíthatják össze, hogy mely előadásokat mely időpontokban szeretnék megnézni. A Nem Adom Fel Alapítvánnyal közösen a fogyatékkal élők részére alakítanak ki programokat, tíz előadás jelnyelvi tolmácsolással is látható lesz, ehhez saját bérletkonstrukciót is ajánlanak. A nyár folyamán átalakítják a balkont, megszüntetve azokat a helyeket, ahonnan a színpad kevésbé látható. Emellett két új páholyt is építenek a Nemzeti Színház tervezője, Siklós Mária tervei alapján.

A társulathoz szerződik Olt Tamás, a debreceni Csokonai Színház művésze és Bakos-Kis Gábor, de vendégként látható lesz majd Trokán Nóra, Trokán Anna, Pál András és Huszárik Kata is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.