Nemzetközi díjat kapott Lukácsi László üvegművész

A zsűri különdíjával jutalmazták Lukácsi Lászlót a kortárs európai üvegművészeti versenyen Coburgban.

Grund
2014. 04. 10. 16:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szombati díjkiosztó után az egyik legnagyobb és legjobb állapotban lévő németországi várban, a coburgi erődben (Veste Coburg) és a rödentali Modern Üvegművészet Európai Múzeumában mintegy 26 nemzet 150 üvegművészének 170 munkájából nyílik szeptember 14-ig tartó kiállítás vasárnap. Lukácsi László a távirati irodának elmondta, hogy ragasztott, csiszolt síküveg legyezőszobrával nyerte el az elismerést. A díjazott alkotásnak nem adott címet, de ugyanolyan eljárással készítette, mint a legtöbb munkáját, vagyis színes síküvegeket és tükröket ragasztott össze tömbbé, és azokat csiszolta meg különféle formában. A 70 centiméter széles és 35 centiméter magas, legyezőformájú üvegszobor tavaly ősszel szerepelt a budapesti Art Marketen, és utána küldték ki a nemzetközi versenyre.

Megjegyezte, hogy a legyezőforma régóta foglalkoztatja. Díjnyertes munkája, ha elölről éri a ráeső fény, akkor zöldesen aranyló színű, ha viszont hátulról kapja a fényt, akkor kékeslilás árnyalatot ölt. – A megvilágítással egészen mást lehet kihozni belőle. Az ember el sem hinné, hogy ennek a tárgynak mennyi arca van – mondta.
Lukácsi László felidézte: gyerekkora óta arra készült, hogy üvegművész lesz. Sok időt töltött az üvegipari szövetkezetben, ahol édesapja dolgozott. Középiskolában is üvegszakra járt, majd az Iparművészeti Főiskolán 1985-ben szerzett diplomát. Bohus Zoltán és Horváth Márton voltak a mesterei, és szemléletükkel mindketten jelentősen meghatározták pályájának és művészetének alakulását.

Az üvegművész jelenleg Baden-Badenbe készít egy üvegtárgyat egy gyűjtemény részére. A közeljövőben Londonban szerepel egy csoportos kiállításon. Április végén az amerikai Royal Oakban a Habatat Galériában állítják ki egyik munkáját, az egyik legnagyobb nemzetközi kortárs üvegművészeti tárlaton, ahol mintegy tíz éve minden évben lehetősége nyílik a bemutatkozásra.

A bajor–türingiai határon fekvő, a coburgi hercegek egykori műgyűjteményeit őrző vármúzeum 1977, 1985 és 2006 után negyedik alkalommal szervezte meg a coburgi kortárs üvegművészeti fesztivált (Coburger Glaspreis/The Coburg Prize fo Contemporary Glass), amely a rendezvény honlapja szerint a kortárs üvegművészet legjelentősebb, amerikai és ázsiai alkotókat is vonzó versenye. A részt vevő művészek között számos díjat osztanak szét, élükön a 15 ezer euróval jutalmazott első díjjal. A zsűri 500 euróval járó különdíját, amelyet az ismert magyar üvegművész is elnyert, négy művész kapja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.