Idén is öt helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgó Filmmúzeumban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón várja a közönséget a Titanic. A program minden eddiginél frissebbnek és színesebbnek ígérkezik. John Michael McDonagh filmjével, a hit és moralitás témáját sokrétűen bemutató, sötét humorú Kálvária angol-ír drámával nyit a fesztivál, melyben a főszereplő, Brendan Gleeson élete eddigi egyik legjobb alakítását nyújtja.
Az Amerikai függetlenek szekcióban öt film fut majd, melyek közül a legizgalmasabb talán a Jobb angyalok (The Better Angels). A költői szépségű fekete-fehér film Abraham Lincoln gyermekkorát mutatja be. A. J. Edwards első filmjének producere Terrence Malick.
Az öt filmet bemutató Világ körüli út blokkban lesz látható egyebek között A bűn érintése (Touch of Sin). A kortárs kínai mozi kiemelkedő alakja, Csia Csang-kö 2013-ban Cannes-ban a legjobb forgatókönyv díját elnyert filmjében négy megtörtént esetet dolgoz fel, melyek a bosszúban manifesztálódó boldogtalanságról szólnak.
Az Európai történetek szekció hat alkotása közül az egyik legkiemelkedőbb a vadonatúj politikai szatíra, a francia Jacky a nők országában (Jacky au royaume des filles), melynek főszereplője Charlotte Gainsbourg. A szíriai származású francia képregényszerző-rendező, Riad Sattouf abszurd humora levette a lábáról a Rotterdami Filmfesztivál nézőit.
A Filmdokkban öt dokumentumfilmet nézhet meg a közönség. Minden bizonnyal a legmegrázóbb Kambodzsa Oscar-jelölt alkotása, A hiányzó kép, melyben Rithy Panh agyagfigurákkal, archív felvételekkel és saját narrációjával rekonstruálja a Vörös Khmer rémuralmát, amely 1975 és 1979 között több mint 2 millió embert mészárolt le Kambodzsában.
A Zene mindenkinek válogatás nyolc filmje több évtizedet fog át a hatvanas évektől napjainkig.
A Sötét oldal szekció öt darabja közül az egyik, Ben Wheatley angol kultrendező műve, az angol polgárháború idején játszódó Valahol Angliában (A Field in England) című horror producere, Andy Starke a fesztivál vendége lesz, és a zsűri egyik tagja is.