Újabb magyar versenyfilm Cannes-ban

Mundruczó Kornél Fehér isten című játékfilmje az Un Certain Regard szekcióban szerepel Cannes-ban.

kgy
2014. 04. 30. 11:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjét meghívta hivatalos válogatásába a 67. Cannes-i Filmfesztivál: az alkotás világpremierje az Un Certain Regard elnevezésű programjában lesz. Szakmabeliek szerint régen látott erős mezőny gyűlt össze idén Cannes-ban, s a program erejét mi sem bizonyítja jobban, hogy a versenyszekciókba több mint 1800 játékfilmet neveztek be, több neves filmkészítő pedig kimondatlanul is inkább kitért a hatalmas dömping elől, és az év későbbi szakaszában, kevésbé kompetitív fesztiválon mérettetik meg magukat.

Ezért is kell különösen megbecsülni Mundruczó meghívását, aki többek között Ryan Gosling, Wim Wenders, Jessica Hausner és Ruben Östlund társaságában versenghet a második számú versenyszekcióban. A Fehér isten Mundruczó hatodik filmrendezése, és ötödször került be a cannes-i hivatalos válogatásba. A világpremier május 17-én szombaton, a fesztivál leglátogatottabb napján lesz a cannes-i fesztiválpalotában, az alkotók és a szereplők jelenlétében, s az első hétvégén vetített alkotásokat hagyományosan díj várományosként tart számon a szakma. A Fehér isten magyar-német-svéd koprodukcióban, a Magyar Nemzeti Filmalap 280 milliós gyártási támogatásával, a Proton Cinema produkciójában készült, vezető producere Petrányi Viktória.

Kutyák és gazdáik a Fehér isten forgatásán, a Budai Váralagútban

Fotó: Nagy Béla

 

A Fehér isten egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el egy olyan utópisztikus világban, ahol a származás sorsdöntő kérdéssé válik. Egy új törvény szerint minden korcs után különadót kell fizetni a kutyatartó állampolgároknak, ezért ebek százait dobják ki a tulajdonosok. A 13 éves Lili sikertelenül próbálja megóvni kutyáját apjától, az is utcára kerül. Miközben a lány kezd beletörődni sorsába, a kutya rájön, a nagyváros dzsungelében a túlélés egyetlen záloga, ha megszűnik lojális lenni korábbi barátai, az emberek felé. A hontalan kutyáknak pedig egyetlen válaszuk marad mindarra, ami velük történt: a lázadás szabadsága.

Mundruczó korábban többször elmondta, hogy a Fehér istennel vállaltan egy szélesebb közönséget szeretne megszólítani, a műfaji gondolkodás egy nagyon személyes megközelítésével. „Tulajdonképpen egy érzelmes filmet szeretnék, ami filozófiai kérdéseket vet fel a felsőbbrendűségről és a felelősségről” – fogalmazott Mundruczó. A Fehér isten című film forgatókönyvét Mundruczó Wéber Katával és állandó alkotótársával, Petrányi Viktóriával írta, és a stábban több fiatal alkotó működött közre: operatőre Rév Marcell, vágója pedig Jancsó Dávid volt. A főszerepben Psotta Zsófia 12 éves amatőrszínész játssza, a további szerepekben többek között Zsótér Sándor, Monori Lili, Thuróczy Szabolcs és Gálffi László láthatók. Nem Mundruczó játékfilmje az egyetlen magyar érintett a világ legrangosabb seregszemléjének idei programjában.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Szőcs Petra A kivégzés című kisjátékfilmje az Arany Pálmáért verseng a rövidfilmes versenyprogramba, a nagyvilág filmfőiskolásainak legjobbjait felvonultató Cinéfondation szekció válogatásában Kárpáti György Mór Provincia című diplomafilmjével szerepel, Gyárfás Eszter, a Viharsarok és a Fehér isten producere pedig 23 fiatal és pályakezdő producer közé kapott meghívást a Producers on the Move-ra a szakmai programra. Közben az is kiderült, hogy az idei fesztiválon nemcsak a versenymezőnyben, de a zsűriben is igen illusztris társaság gyűlik össze. A zsűrielnök az új-zélandi Jane Campion rendezőnő lesz, az ítészek között pedig mások mellett az amerikai Sofia Coppola rendezőnő, a mexikói Gael Garcia Bernal színész, valamint a dán rendezőzseni, Nicolas Winding Refn is megtalálható a kilenctagú zsűriben. Az idei cannes-i filmfesztivál május 14–25-e között kerül megrendezésre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.