József Attila mindig arról álmodott, hogy egyszer a rádióban mondhatja el a verseit. Erre csak egyetlenegyszer, 1935-ben nyílt volna lehetősége. Lázasan készült a nagy napra, begyakorolta a három-négy kiválasztott költeményt, és fel is olvasta őket a stúdióban. Nem tudhatta, hogy a rádió adása technikai hiba miatt megszakadt. József Attila hangja így nem őrződött meg az utókornak sem. A rádiós szereplés pedig bekerült a sok jó dolog sorába, ami nélkül a költő nem lehetett boldog. Valószínűleg nem vigasztalta, hogy a rádió becsületesen kifizette a soha el nem hangzott adás honoráriumát.
A történetet Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója mesélte el pénteken a színház Mikroszkóp Színpadán, a Versmaraton megnyitóján. A költészet napját negyedszer ünnepelték 12 órás versolvasással április 11-én, József Attila születésnapján, idén is a Magyar Rádió társszervezésében. A felolvasás és a beszélgetések élőben követhetőek a közmédia honlapján, de a Thália Színház látványstúdiójában is faggatták a rádiósok a költőket, és elhangzottak versek. Ezek is hozzáadódnak ahhoz a négyezer órányi versfelvételhez, amelyet a rádió archívuma őriz.
A tizenkét órás versolvasás alapja szokás szerint a Magyar Napló Kiadó Az év versei című antológiája volt. Ezúttal Csontos János válogatott a 2013-ban, magyar nyelvű folyóiratokban megjelent versekből, idén pontosan száz alkotótól. Azokat, akik személyesen is el tudtak jönni a Thália Színházba, a közrádió műsorvezetői kérdezték a színpadon. – Több nagy nevet hiányolhat a közönség a kötetből – például Csoóri Sándorét vagy Kányádi Sándorét –, de csak azoknak a műveiből válogathattunk, akik az elmúlt évben publikáltak verseket – mondta Csontos János. A skála így is széles, a kötetben szereplő legidősebb költő, Hárs Ernő 94 éves, a legfiatalabb, Lázár Bence András pedig 25.
A színpadon három-négy verset olvashatnak fel, nagyjából tíz perc jut egy-egy alkotóra. Rövid beszélgetések ezek, cserébe nem válnak egyhangúvá, és meglátunk olyan összefüggéseket is, amelyek külön-külön talán nem lennének olyan nyilvánvalóak. Például azt, hogy a költők elválaszthatatlanok a folyóiratkultúrától. Szinte mindannyian szerkesztői vagy alapítói valamilyen folyóiratnak, és ez fontos helyet foglal el az életükben.
