Világmodell földből, földieknek, a Vigadóban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész munkásságát mutatja be a megújult és kibővült Vigadó Galéria.

P. Szabó Ernő
2014. 04. 23. 14:32

A hatvanas-hetvenes évek geometrikus művészetéhez kötődve, pontosabban annak ellenpontjaként születtek meg az úgynevezett lőtt porcelán- majd kőcserépplasztikák, amelyek valóban puskalövések nyomán formálódtak át szabályos hasábokból nyílt sebeket, torzulásokat hordozó művekké. Minden Dunába veszett mártír emlékére című, 1320 Celsius-fokon kiégetett 1976-os porcelánegyüttesét, annak monumentális változatát alighanem régen fel kellett volna már állítani köztéren, amikor a magyarság történelmi drámái kapcsán emlékműállításról cserélt (vagy éppenséggel nem cserélt) eszmét a közvélemény.

 

De hát a jó műveknek már csak ilyen marad a sorsuk. Nem mintha Schrammel Imre panaszkodhatna, hogy nincsenek köztéri alkotásai: a váci művelődési központ (1976), a balassagyarmati szélfogó fal (1978), a hegyeshalmi vámhivatal muráliája (1984), a pécsi Nemzeti Színház domborműve (1984), a pesti Nemzeti Színház fali szobrai (2001) pályája fontos állomásait jelzik. De ahogyan Trianoni madonnája, 1956 előtt tisztelgő 1986-os, illetve 2006-os plasztikája mutatja, lenne még további, a köztéri szobrászat eszközeivel kifejezhető mondandója is. A mű minőségét persze nem helye és mérete határozza meg. A hetvenes évek közepe óta készülő madárlenyomatok éppen úgy élet és halál örök körforgásáról beszélnek, mint azok az emberi testek, legyenek mitológiai hősök vagy korunk emberei, bibliai példázatok megszemélyesítői vagy a velencei karnevál, a commedia dell’ arte közismert figurái, amelyeket egymáshoz nyomva, e nyomás által deformálva mutat be alkotójuk, a szép és a rút, a vonzó és a taszító különös ötvözeteként. De lehet-e szép a fájdalom, a félelem, a féltés, a szenvedés? Lehet-e szép a halál, a hétköznapi vagy a megváltó halála a kereszten? Lehet-e szép a gyász, a gyászoló? Lehet-e szép a megsebzett méltóságú ember? Súlyos kérdéseket fogalmaznak meg Schrammel Imre plasztikái a Vigadó Galéria tereiben, de mintha már magának a kérdésnek a megfogalmazásában is benne lenne a válasz, Pilinszky János Sírversének a soraival szólva: „Nem görbülhet egyetlen hajukszála, / Őrzöm legkisebb ráncaik / a kőzeteknél konokabban / az Ítéletnapig ”

(Schrammel Imre életmű-kiállítása a Vigadó Galériában. Június 28-ig látogatható.)

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.