A maffiát csak a pénz érdekli, az imázs nem

Antonio Piazza elsőfilmes rendező a szicíliai maffia működéséről, a palermói hétköznapok nehézségeiről.

– Hogyan próbálták elkerülni a maffiafilmek kliséit a Salvóban? Nem féltek attól, hogy nem tudnak újat mondani egy ilyen elhasznált tematikában?
– Természetesen ez volt az első dolog, ami miatt aggódtunk. Én és rendezőtársam, Fabio Grassadonia szicíliaiak vagyunk. Elsőfilmesként egyértelmű volt, hogy saját környezetünkről, szűkebb hazánkról készítsünk filmet, képviseljük a dél hagyományait, és közben megbirkózzunk a sztereotípiákkal. Ezért döntöttünk úgy, hogy egyrészt valamennyi klisét felhasználjuk, másrészt a filmünket mégis új irányba vezéreljük. A Salvo ennek megfelelően úgy kezdődik, mint egy vérbeli maffiatörténet, benne sok akcióval, de aztán lassan valami mássá transzformálódik. Amikor Salvo, a gengszter közelebbi ismeretségbe kerül a vak lánnyal, egy új, melodrámai aspektus formálódik a szemünk előtt, viszonyuk pedig sokkal intimebb lesz a műfaji filmek viszonyrendszereinél. És ekkor már nem is maffiafilm a Salvo, és nagyban különbözik a tematika hasonló alkotásaitól, illetve a témát érintő más olasz filmektől is.