Amerika Istenre figyel

Nietzsche halott, Isten él: váratlan, de csöppet sem meglepő az elmúlt hetek vallásos filmjeinek sikere.

kgy
2014. 05. 11. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Váratlannak is csak azért nevezhetők az alacsony költségvetéssel, egyértelműen meghatározott célcsoportnak készülő és azt hatékonyan megszólító mozik eredményessége, mert az elmúlt évek hollywoodi ötletválságában a producerek az előremenekülésben látták a siker zálogát.

Ennek megfelelően még nagyobb költségvetéssel, még látványosabb trükkfilmek, képregény-adaptációk, valamint végeláthatatlan folytatásaik jelentik ma az üzletileg sikeres filmkészítési receptet. Ezt a gondolkodásmódot húzza alá a minapi bejelentés, miszerint a Marvel stúdió már 2028-ig előre látja készülő képregényfilmjeit, és évente akár többet is a piacra küld belőlük.

Miután az éppen a mozikban futó Amerika kapitány 2. – A tél katonája világszerte már 645 millió dolláros bevételt ért el, nem lehetnek kétségeink afelől, merre tartanak a következő évek profitalapú filmgyártásának trendjei. Ám a jelek szerint nem csak erre van igény, ahogy ezt gyors egymásutánban három film is bizonyította.

Lapunk is beszámolt róla, hogy előbb a február végén bemutatott, a The History Channel A Biblia című minisorozatából készült Isten fia című mozifilm ért el az Egyesült Államokban 60 millió dolláros bevételt, majd a márciustól vetített Isten nem halt meg jutott 52 millió dollár feletti eredményhez – utóbbi gyártási költsége ráadásul mindössze 2 millió dollár volt.Talán még ezeknél is nagyobb sikert ért el a két hete műsorra tűzött Igazából mennyország, amely második helyen nyitott az amerikai bevételi listákon, éppen a már említett Amerika kapitány 2. mögött, de megelőzve például Johnny Depp látványos, nagy költségvetésű sci-fijét, a Transzcendenst.

Az Igazából mennyország két hét után a harmadik, s máris 52 millió dolláros bevételnél jár 12 milliós gyártási költségéhez képest. A film a keresztény lelkész, Todd Burpo bestsellerének adaptációja négyéves kisfiáról, aki halál közeli élménye után arról kezd beszélni, hogy a mennyországban járt.

A hazánkban Igazából mennyország – Egy kisfiú megdöbbentő története a mennyországba tett utazásáról és csodálatos visszatéréséről címmel kiadott regény filmfeldolgozását a premier hetében 62 százalékban hölgyek, 51 százalékban 35 évesnél idősebbek tekintették meg, s mindhárom film esetében elmondható, hogy nagyon erős szájhagyomány segítette sikerüket.

Kétségtelen, hogy ezeket az alkotásokat a keresztény gyülekezetek is segítik kommunikációjukkal, a sajtó pedig minduntalan emlékeztet rá, hogy az amerikaiak 37 százaléka hetente vesz részt valamilyen vallási szertartáson, ez pedig mintegy 116 milliós potenciális célközönséget jelent.

A három vallásos film mindegyike alacsony költségvetéssel készült, nem elsősorban látványukkal és sztárokkal, hanem sokkal inkább üzenetével, mondanivalójával akarta a közönséget a filmszínházakba csalogatni.

A vallásos mozik zajos sikere ismét ráirányította a figyelmet a filmkínálat egysíkúságára, valamint a különlegesebb preferenciák kiszolgálásában rejlő lehetőségekre.

Az amerikai stúdiók legutóbb 2004-ben Mel Gibson A Passiójával, valamint a Narnia-trilógiával (2005–2010) igyekeztek kiszolgálni a keresztény közösségeket, a mostani sikerek viszont a hírek szerint újabb követőket ösztönözhetnek.

A hét végén jelentették be ugyanis, hogy az Isten fia két producerének, Mark Burnettnek és Roma Downeynak a bábáskodásával elkészítik a legendás Ben Hur remake-jét. A folyamatot nyilvánvalóan katalizálja, hogy még a stúdiókeretek között készült és a vallásos körökben meglehetősen megosztó, nagyszabású Noé is 320 millió dolláros bevételt ért el világszerte.Lew Wallace regényének legújabb hollywoodi feldolgozását a kazah–orosz Timur Bekmambetov fogja rendezni, aki elsősorban a hit természetére koncentrál majd. Az 1959-ben 11 Oscar-díjjal jutalmazott filmhez képest sokkal jobban ragaszkodnak majd a regényhez, s a júdeai Ben Hur-történettel párhuzamosan bemutatják Jézus Krisztus történetét is, valamint az egész film sokkal hitvezéreltebb lesz a Charlton Heston-opushoz képest.

Az alkotók szándéka szerint így egyrészt jobban kiszolgálják majd a hívő nézőket, másrészt megismertethetik a fiatalabb közönséget a klasszikus Ben Hur-történettel.

A Metro-Goldwyn-Mayer és a Paramount Pictures gyártásában készülő alkotásnak már kijelölték a bemutatóját is: a Ben Hur 2016. február 26-án kerül a tervek szerint világszerte a mozikba. Főszereplője egyelőre viszont még nincs a legújabb vallásos filmfeldolgozásnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.