Arany Pálmát érő csehovi történetek Kappadókiából

Nuri Bilge Ceylan rajt-cél győzelmet aratott Cannes-ban. Exkluzív interjú az Arany Pálma-díjas film rendezőjével.

Kárpáti György (Cannes)
2014. 05. 26. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nuri Bilge Ceylan évek óta az európai szerzői film fajsúlyos szereplője, visszatérő vendég Cannes-ban. A világ legrangosabb fesztiválján kétszer a zsűri nagydíját, egyszer rendezői díjat nyerő direktor mondhatni rajt-cél győzelmet aratott idén, elviselve az esélyesség terhét. A most Arany Pálma-díjat nyert Téli álom (Winter Sleep) az ország minden ellentmondásosságát magában foglalja: a múlt-jelen, a tradíció-modern, a férfi-nő, a vidék-főváros ellentétpárok kifejtése lenyűgözően sikerült egy több mint háromórás, monumentális drámában, amelynek díszletéül Anatólia természeti szépségei szolgáltak.

– A Téli álomban Anatólia lakosai meglehetősen kétségbeesett életet élnek, harcban a szegénységgel, a természettel, a civilizációtól való leszakadással. E régióban mennyire reménytelen az emberek élete valójában?
– Csak annyira, mint máshol a világban. A kétségbeesés időnként újragenerálódik: ez mindig azon múlik, hogy az emberek mennyire szegények, és miképp állnak hozzá helyzetükhöz.

– Filmjeire az utóbbi időben inkább a hosszú, lírai beállítások voltak jellemzőek, amelyek annyira kifejezőek voltak, hogy már nem volt szükség párbeszédekre. Ez a csend most megtört, és néha kifejezetten hosszú dialógusok, monológok jellemzik a Téli álom egészét.
– Valóban, pedig szeretem a párbeszédeket is, de az utóbb időben kétségtelenül elkanyarodtam tőlük. Most ezért is akartam visszanyúlni hozzájuk, emiatt ezúttal inkább a színházhoz áll közelebb a filmem stílusa. De tudja, változnak az idők is. Amikor a kilencvenes években elkezdtem a filmkészítést, Törökországban nem voltak jó hagyományai a párbeszédeknek, nem voltak természetesek. Ez is szerepet játszott abban, hogy én már eleve nem nagyon próbálkoztam velük. Mára viszont sokkal gazdagabb nemcsak a török film, hanem a világ filmgyártása is a párbeszédek elhelyezésében, kifejezőképességében. Ugyanakkor, ha már beszélő fejek uralják a filmemet, szerettem volna olyan szabadon, kreatívan és intellektuálisan nyúlni a dialógusokhoz, ahogy az olyan írók tették, mint Dosztojevszkij. És nem utolsósorban azért, mert az emberek valóban annyira intellektuálisak arrafelé, ahogy azt a filmben is bemutatom.

– A Téli álom csehovi áthallása szinte minden pillanatban tapintható. Mennyire direkt az orosz író munkásságának hatása?
– Nagyon is, Csehov néhány konkrét novellája volt a történetem alapja. Persze sokat változtattunk rajtuk, mire adaptálhatóvá váltak török környezetre, de az alaphelyzet, az emberi viszonyok, a nemek harca egyértelműen adta magát már az eredeti történetekből is. A végeredmény tipikus anatóliai történet is egyúttal, azzal az intellektuális kritikával, amely látható a Téli álomban. A főszereplő egy egykori színész, aki megélhetési okok miatt kezd egy hotel üzemeltetésébe, és számos barátom él a régióban, akik hasonló előélet után voltak kénytelenek pályát módosítani. A kulturális és irodalmi referenciák ugyanakkor nem érnek véget az oroszoknál, Csehovnál és Dosztojevszkijnél, többek között még Shakespeare és Baudelaire is egyértelműen tetten érhető, bár Shakespeare-től csak egy mondatot idézek.– Előző filmjében, az Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában már gyönyörködhettünk a csodás anatóliai tájakban. Ezúttal a közép-anatóliai Kappadókia lenyűgöző barlanglakásai szolgálnak filmje díszletéül.
– Pedig nem is ez volt az első választásom. Sőt, éppen azért nem akartam Kappadókiát, mert túl gyönyörű, és féltem, hogy elviszi a tekintetet a mondanivalómról. De a történet szempontjából muszáj volt turistaövezetbe mennem, olyan helyre, ahol a turizmus a téli hónapokban megáll, az emberek magukra maradnak. Sokáig kerestük a megfelelő helyszínt, és ez volt az egyetlen hotel, amely izolált volt, távol a várostól, nem volt rendesen leaszfaltozva hozzá az út, így sokkal inkább a természet uralta tájnak tűnt a környezet. Így jutottam el végül az eredetileg elképzelt egyszerűbb, jelentéktelenebb helytől Kappadókiába – egyszerűen megkövetelte a történet. De így is igyekeztem az arányokat tartani, keveset mutatni a tájból, s inkább a belsőkre, az emberi történésekre koncentrálni. Ezért sem készítettem sok külső felvételt. És mivel ezek a helyek sötétek, gyakran ablaktalanok voltak, a bevilágításuk pedig néha körülményes, vagy megoldhatatlan volt, stúdióban is rögzítettünk néhány belső felvételt. Összességében pedig ezúttal az esztétikai törekvéseim sokkal ösztönösebbek voltak, mint tudatosak.

– A filmjéből aktuálpolitikai kritikák is kihallhatók. Mennyire reflektál a Téli álom a jelenlegi kormányzat működésére?
– Már mások is kérdezték ezt, de ebben nincs semmi tudatosság. Nem is lehet, mert a forgatókönyvet korábban, a tavaly júniusi események előtt írtuk. Az egy következő filmem sztorija lehetne, mivel amikor írok, nem gondolok aktuális történésekre. Ettől persze a Téli álom összegző, afféle állapotfilm, s meglehet, hogy eddigi munkásságom summázata, még ha ilyesmin sem gondolkodtam idáig. Mint ahogy azt sem tudom most megmondani, hogy mi lesz a következő filmem története.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.