Budapest így lehet két keréken is élhető

Holnap este nyílik a a városi kerékpáros kultúra fejlesztésével foglalkozó Cycling Affairs kiállítás.

Son
2014. 05. 07. 15:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Cycling Affairs, azaz a Bringa Ügyek című pályázatot Bécs város kreatív ügynöksége, a departure hirdette meg tavaly. A kiírók hat témacsoport köré szervezték a pályázatot, kiemelten kezelve a biztonság, a stílus és kultúra, a kerékpáros szolgáltatások, infrastruktúra és várostervezés, illetve a biciklis mindennapok kérdését.

A felhívásra 235 ötlet érkezett, köztük dizájn megoldások, városfejlesztési koncepciók, mobilalkalmazások. A pályamunkákat a Bécsi Iparművészeti Múzeum (MAK) mutatta be, a tárlat anyaga holnaptól az Erzsébet téri Design Terminálban látható egészen május 25-ig.

Az esemény a Kultúrgorilla kezdeményezésében és főszervezésében, a Budapesti Közlekedési Központ és a Design Terminál társszervezésében jött létre. Közlésük szerint az esemény célja, hogy használható ötletekkel és inspirációval szolgáljon a városlakóknak, tervezőknek és a döntéshozóknak egyaránt, elősegítve, hogy Budapest a biciklizés által még élhetőbb várossá válhasson.

A kiállítás hétköznapi problémákra reagál, megvalósítható ötletekkel járul hozzá ahhoz, hogy Budapesten is valódi közlekedési alternatíva legyen a kerékpár. A rendezvénysorozat aktualitását többek között az elmúlt évek kerékpárosbarát fejlesztései, az egyre terjedő biciklis életforma és a közbringa rendszer bevezetése adják.

A Mol Bubi rendszer első ütemben 76 helyszínen 1100 kerékpárt lehet használni. A holnap esti kiállításmegnyitót követően flash mobhoz is lehet csatlakozni: a Bélaműhely vezetésével Csepel Kerékpár csengőkkel adnak koncertet a fővárosi bringások.

A kiállításhoz kapcsolódva szombaton a Terminálban este héttől szakmai beszélgetést tartanak arról, hogy miként is épülnek fel a budapesti biciklis hálózatok, hogy a budapesti biciklis infrastruktúra alakítóit mi motiválja, de hálózattudományi szempontból is megvizsgálják a budapesti városfejlesztés és bringás kultúra egymásra hatását.

A beszélgetésen részt vesz a világ egyik legelismertebb magyar tudósa, Barabási Albert László hálózatkutató.

Mellette felszólal még a Bringangyal, Cyclonomia, a Magyar Kerékpárosklub egy-egy képviselője is. A beszélgetés második részét jövő szombaton tartják, vasárnaponként pedig a Kultúrgorilla tagjai tartanak különleges tárlatvezetést. Május utolsó vasárnapján pedig a kiállításhoz kapcsolódó műhelyfoglalkozásra várja a gyerekeket a Mini Terminál csapata.

A főszervező Kultúrgorilla 2010-ben jött létre a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, olyan témákat dolgoz fel, amelyek a városi ember fenntartható hétköznapjait a dizájn eszközein keresztül támogatják, és segítenek azok tudatosabb megélésében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.