A Screen Daily brit szaklap szerint „senki nem vádolhatja azzal Mundruczó Kornélt, hogy a könnyű megoldásokat keresi: mindegyik filmje kihívást jelent a nézők számára, és ez alól az utolsó sem kivétel”. Hangvételét a kritikus, Dan Fainaru Alfred Hitchcock Madarak című művéhez hasonlította. Szerinte a Fehér Isten allegorikus figyelmeztetés a világban mindenhol növekedő fajgyűlölet ellen, amely olyan ártatlanul kezdődik, mint egy kamaszlány és kutyája közti mese, de félelmetes módon végződik. „A kutyák tűnhetnek utálatos, vad dögöknek, Mundruczó ugyanis nem próbálja meg őket emberi tulajdonságokkal felruházni, de azt sugallja, hogy közeleg az idő, amikor bosszút állnak azon, aki felsőbbrendűnek tekinti magát. És a kutya természetesen csak metafora” – fogalmaz a szerző. A Screen Daily szerint Hitchcockhoz hasonlóan Mundruczó következtetése is az, hogy a világot az öntelt, önelégült, korrupt „fehér faj” uralja, és mindenki mást kioktatásra szoruló alsóbbrendűnek tart. Az angol rendezővel ellentétben azonban Mundruczó „fehér istenei” nem érzékelik a közelgő veszélyt, amelyet saját magatartásukkal és fellépéseikkel csak növelnek.
A Variety amerikai filmes szaklap szerint a Fehér Isten Mundruczó Kornél eddigi legjobb filmje, egy érzelmekkel teli, technikai mestermű, amely eleinte a Lessie hazatér című történethez hasonló naiv kalandfilmként úgy tűnik, mintha nagyon eltérne a rendező korábbi munkáitól. Egészen addig, amíg a történet mitikus oldalai, nem beszélve a zsigeri erőszakról, ki nem bontakoznak. Guy Lodge kritikus kiemelte, hogy az állatoknak a felsőbbrendű emberektől elszenvedett megaláztatások parabolájaként a Fehér Isten nem egyszerűen a fajok közti hierarchiáról szól, hanem „egy egyszerű, de elegáns metafora a faji és osztályelnyomásról, ahol a szűk elit által kirekesztett tömeg összefog, hogy érvényesítse a kollektív erejét”. A film címe a lap szerint Samuel Fuller 1982-ben készült Fehér kutya című alkotására utalhat, amely a fajok közti viszonyrendszert egy hasonló konfliktusos helyzetből mutatta be.
A The Hollywood Reporter című amerikai filmes szaklap is a kultuszfilmmé vált rasszizmusellenes drámával hozta párhuzamba Mundruczó filmjét, amely „a kortárs Európa politikai és kulturális feszültségeinek dühös allegóriája”. A szerző, Stephen Dalton erősnek ítélte meg a magyar-német-svéd koprodukcióban készült filmet, annak ellenére hogy szerinte „a kivitelezés kicsit elnagyolt, és a játékidő túl hosszú”. A film produkciós értékei is nagyon erősek a kritikus szerint, ezek közül elsősorban a magas szinten kiképezett kutyákkal forgatott jeleneteket emelte ki.
Az Irish Times ír napilap szerint is Mundruczó élete eddig legjobb filmjével tért vissza Cannes-ba: a technikailag tökéletes, érzelmileg gazdag Fehér Isten az egyik legkülönlegesebb zsánerekhez visszatérő mozi az utóbbi években.
A Cineuropa francia nyelvű internetes lap szerint „a rossz és a meggyalázott ártatlanság kiaknázásának specialistájaként” Mundruczó Kornél meglepő világba helyezte át a tematikáit azzal, hogy egy keverék kutyát választott főhősének egy olyan társadalomban, ahol a származás dönt el mindent. A keserű példázattal és a tőle megszokott kivételes erősségű rendezéssel Mundruczó ugyanakkor a művészetében szokatlan akciófilmekre jellemző ritmussal kísérletezett. A látványos próbálkozásban Budapest széles útjait egy kutyahadsereg özönli el, háborús színtérré alakítva a helyszínt, hogy bosszút álljon az embereken, akik „üldözik, elhagyják, láncra kötik, megvadítják, pénzért egymásra uszítják, bebörtönzik, majd végül megsemmisítik őket. [ ] Egy teljes pusztító program a fasizmus és egy tiszta faj rögeszméjének példázataként, amely ellen egyedül egy kamaszlány mer szót emelni”, aki Mundruczó korábbi filmjeinek, a Johanna és a Delta főhősnői húgának is tekinthető – írta Fabien Lemercier kritikus.
