Július 27-ig látható a Nemzeti Galériában Derkovits Gyulának, a két világháború közötti magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakjának munkásságát bemutató tárlat. A mintegy kétszáz Derkovits-művet − festményeket és grafikákat − felvonultató kiállítás korabeli magyar festők, grafikusok és fotóművészek, továbbá német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák alkotók munkáival egészül ki.
A kiállítás a lappangó Derkovits-művekre is felhívja a figyelmet.
Derkovits Gyula 1934-ben bekövetkezett halála után rövid időn belül életművének jelentős része magán-, illetve közgyűjteményekbe került.
Amikor azonban Körner Éva művészettörténész 1968-ban megírta Derkovits-monográfiáját, már nem találta meg az életmű több fontosabb darabját, tanulmányában ezért lappangónak tüntette fel őket.
Bár azóta kerültek elő újabb művek, a festő több kiemelkedő alkotása a mai napig nincs meg.
A hiányzó képekből a kiállítás kurátorai, Bakos Katalin és Zwickl András művészettörténészek egy 22 tételes válogatott „körözési listát” állítottak össze abban a reményben, hogy a kiállítás kapcsán a lappangó művek nyomára lehet bukkanni − közölte a múzeum.
A keresett művek archív fotókkal illusztrált „körözési listája” itt tekinthető meg.