Kozmikus kamaszkaland a magyar ifjúsági sci-fivel

Új magyar ifjúsági film készült: az Aurára külföldön is figyelnek. Tiszteletre méltó erőfeszítés, sovány vigasz.

Sokszor kérjük számon a magyar filmgyártáson, hogy szinte beláthatatlan idők óta adós az igazán színvonalas és technikailag is kifogástalanul megvalósított zsánerfilmekkel. Ám kissé elnagyolt ez az ítélet, hiszen míg vérbeli és profi magyar krimiből, kémfilmből, sci-fi vagy horrorfilmből valóban meglehetősen gyér a felhozatal, addig a magyar ifjúsági filmeknek komoly és szép hagyománya van. Igaz, ez a hagyomány törést szenvedett valamikor a rendszerváltás környékén, csak a nosztalgia és a hiányérzet maradt utána.

A végeredmény kevéssé lelkesítő

Éppen ezért előzte meg komoly várakozás három éve Bernáth Zsolt és alkotótársai Sherlock Holmes nevében című filmjét, hiszen az hamisítatlan ifjúsági filmként határozta meg magát – joggal, tehetnénk hozzá. Apró egyenetlenségei és döccenői ellenére is olyan film került akkor a magyar mozikba, mely épkézláb történettel, a szűkös költségvetés ellenére is vállalható körítéssel és nem mellesleg szerethető gyerekszereplőkkel bizonyította, hogy ma is érdemes a műfajhoz nyúlni.

És most itt van az új produkció, és az Aura című mozi ajánlója és sajtóanyaga alapján joggal lehettek elvárásaink, hiszen úgy tűnt, az alkotók a megkezdett úton járnak tovább, ugyanakkor emelik is a tétet. Ifjúsági sci-fit készítettek ugyanis. Ez önmagában bölcs döntés volt – a végeredmény azonban sajnos már kevésbé ad okot a lelkesedésre. Kár, hogy ezt kell írnom, mert a film első fele ígéretes, annak ellenére, hogy a párbeszédek nem egyszer erőltetettek és az utószinkronnak köszönhetően kissé idegesítőek is. Ugyanakkor az alkotók egy ideig jól sáfárkodnak az alapszituációból fakadó lehetőségekkel.

Költséghatékony kamaradarab

Az in medias res kezdődő sztori elején négy fiatalt látunk egy autóban, közvetlenül azután, hogy felébrednek valahol a magyar táj mélyén. Sötét van, amiben az a szokatlan, hogy az órájuk szerint nappalnak kellene lennie. Hamarosan az is kiderül, hogy egy elsőre nehezen meghatározható eredetű burok foglyai, és gyanítható az is, hogy valakik kívülről figyelik őket, talán még kommunikálni is próbálnak a velük. Hőseink némi civakodás árán kénytelenek szembesülni a ténnyel: a nyomasztó helyzetből a kiutat önmaguknak kell megtalálniuk, azzal a tudással, amivel egy magyar kamasz rendelkezhet, miközben múltbéli sérelmek és személyes élettitkok is felszínre kerülnek. Szinte kamaradarabot látunk, ami nyilván erősen költséghatékony, ugyanakkor kellő szakértelemmel adagolva, a feszültség akár egész filmidő hosszan is kitarthat.

Sajnos ezen a téren szenved tragikus törést a film valahol a felénél. Addig megismerjük a karaktereket, láthatóvá válnak a kis csoporton belüli töréspontok és vonzódások, és el kell ismerni, hogy ez sokáig elégnek is bizonyul ahhoz, hogy a néző lelkesedése ne apadjon el. Aztán történik valami, ami nehezen érthető. Hirtelen és megalapozatlanul derül ki a fura helyzet megoldása, de ez a fordulat inkább mondvacsinált és erőltetett, mint meglepő. Az addig szépen felépített ív pedig megtörik.

Aura, a tiszteletre méltó erőfeszítés

Ezt követően már szinte tét nélkülivé válik a film, és így legfeljebb csak beletörődve vehetjük tudomásul, hogy ez a nem várt fordulat úgy tűnik, azért kellett, hogy a film végi apokaliptikus látkép – a lángoló magyar főváros panorámája – megvalósulhasson. Ilyen látképek esetében viszont sajnos nem elhanyagolható szempont a költségvetés, és bizony úgy tűnik, jobb lett volna mégis maradni a kezdeti zárt térben játszódó intellektuális társasjátéknál a nagyobb ívűnek szánt, de inkább csak túlgondolt csavar ilyetén megvalósítása helyett. Kár ezért, ugyanakkor még így se beszélnék le senkit a film megtekintéséről, mert az erőfeszítés, ami létrehozta, igencsak tiszteletreméltó, és a fiatal szereplők is megérdemlik a figyelmet.

(Aura. Színes magyar sci-fi, 80 perc, 2014. Rendező: Bernáth Zsolt)